Lifestyle

Figyelmeztet a légiutaskísérő: sose viseld ezt az 5 ruhadarabot a repülőn, ha jót akarsz magadnak

Fogadjunk, sosem gondoltál még bele abba, mennyire fontos, hogy mit viselsz akkor, amikor repülőgépre szállsz – pedig a légiutaskísérők elmondása szerint erre is érdemes kiemelt figyelmet fordítani.

Nem mindegy, miben utazunk

Amikor elutazunk valahova, az indulás előtt hosszú órákat töltünk a bőrönd bepakolásával, valamint azzal, hogy végig gondoljuk, milyen ruhákat, cipőket és kiegészítőket vigyünk magunkkal a nyaralásra – ám az a legtöbbünknek ilyenkor eszébe sem jut, hogy az sem mindegy, eleve milyen öltözékben szállunk fel a repülőgépre. Pedig a légiutaskísérők elmondása szerint a biztonságos és egyszerű utazás egyik alapfeltétele, hogy gondosan megválogassuk, milyen darabokat húzunk magunkra az utazás előtt, ugyanis vannak olyan ruhák, amiktől tanácsos eleve távol tartanunk magunkat. Galériánkban felsoroljuk azt az 5 öltözéket, amiket egyáltalán nem javasolt viselni a repülőgépen:

A légiutaskísérők azt tanácsolják, sose viseljünk rövidnadrágot vagy túl rövid szoknyát, amikor repülővel utazunk, ugyanis sosem tudhatjuk, hogy mennyire tiszta az ülés, és mennyi kórokozó kerülhet ránk.
Kattints a további képekért!

Munka közben természetesen a légiutas-kísérők is kommunikálnak egymással, de az bizonyára neked sem tűnt fel, hogy titkos kódokat használnak ehhez.

Leadfotó: 123rf
Forrás: Kiskegyed

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a magyarok egyre tudatosabban vásárolnak a boltokban. Nem is nagyon akarunk sokat élelmiszerre költeni.
Egészség
Sokan még csak nem is hallottak ennek a különleges zöldségnek a létezéséről, pedig amellett, hogy a belőle készült ital segíti a fogyást, még számtalan jótékony hatása van szervezetünkre nézve.
Lifestyle
Az önkifejezés művészete: az új Motorola Edge 50 széria mesterséges intelligenciával támogatott kamerájával a legtöbbet hozhatod ki a pillanatból! Nézd meg nyolc európai ország nyolc fotósának...