Lifestyle

Érdekes órát tartott a tanár diákjainak – az internet imádja őt ezért

Az érzelmi poggyász

A tanulók által leírt dolgok sokkolták Karent. Néhány gyermek a rokonok haláláról, a rákról, a szüleik válásáról beszélt, míg mások az öngyilkosságról, a kábítószer-fogyasztásról és családjukról általánosságban. Sok gyerek elsírta magát, mikor mások jegyzeteit olvasta, mert „érzelmi poggyászuk” annyira nehéz volt. Csak egy történet volt vicces: egy fiú ugyanis azt írta, kövérség miatt meghalt szeretett háziállata, egy futóegér. Az összes cetli felolvasása után Karen elmondta diákjainak, hogy nincsenek egyedül és mindenkit szeretnek valamiért, problémáikkal együtt. Ezután az ajtóhoz tette a papírokkal teli táskát, hogy minden tanulót emlékeztessen arra, hogy mindenkinek megvan a maga „érzelmi poggyásza”. Karen bejegyzésében leírta azt is, hogy az eset óta a gyerekek több tisztelettel bánnak egymással. Nem szakítják félbe a másikat, nem durvák egymással, és azóta sokkal szívesebben osztják meg érzelmeiket. A tanárnő egy interjúban elmondta, hogy a gyerekek sokkal őszintébbek tudnak lenni a felnőttekkel, de időre van szükségük ahhoz, hogy teljesen megnyíljanak előttük. Te mit gondolsz, egy tanár csak adja le az anyagot, vagy töltse be egy barát/mentor szerepét is, aki megtanítja azt is, hogyan kell egymással tisztelettel és toleránsan kommunikálni?

Leadfotó, fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Aki leskelődni akar, az ismét megteheti, mivel elstartolt a Való Világ legújabb évada az RTL-en. Annyi biztos, hogy bizarr szituációkból most sem lesz hiány.
Lifestyle
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a magyarok egyre tudatosabban vásárolnak a boltokban. Nem is nagyon akarunk sokat élelmiszerre költeni.
Egészség
Sokan még csak nem is hallottak ennek a különleges zöldségnek a létezéséről, pedig amellett, hogy a belőle készült ital segíti a fogyást, még számtalan jótékony hatása van szervezetünkre nézve.