Ezek a legtrendibb adventi naptárötletek

Ha minden évben eltervezed, hogy készítesz adventi naptárat, de soha nem jutsz el odáig, hogy el is készüljön, akkor mutatok néhány ötletet, amitől ismét kedvet fogsz kapni hozzá. És reméljük, még időben el tudod készíteni decemberig a kalendáriumot.

Klasszikus adventi naptár

Nekem kiskoromban mindig klasszikus adventi naptáram volt, egy nagy téglalap tábla, kinyitható ablakokkal, benne csokoládéval. Imádtam nyitogatni az ablakokat, alig vártam, hogy leteljen egy-egy nap, hogy nyithassam az újat. És bizony előfordult olyan is, hogy kinyitottam párat előre. A klasszikus naptár nagyon jó, és nem kell sokat gondolkodni a mindennapi ajándékokon. Ezt a formát át lehet ültetni mindenféle csomagolásba, a lényeg, hogy minden napra jusson valami.

Csomagok

Mostanában egyre divatosabb apró csomagokra rendezni az ajándékokat. Ez a forma azért jó, mert tulajdonképpen bármit tehetünk a csomagba és mindennap meglepetés kerül elő belőle. Többféle méretű csomag is készülhet, attól függően, hogy mit rejt. Ezeket célszerű azonos papírba csomagolni, hogy szép egységes adventi naptárat kapj. Díszítsd fel dekortapasszal, pékzsineggel vagy bármilyen más karácsonyi kiegészítővel.

Fotók: onegoodthingbyjillee.com, unusuallylovely.com, apartmenttherapy.com

Oldalak

Fashion&Beauty
Noha a kerti partik lényege, hogy a résztvevők komfortosan érezzék magukat, így az sincs kőbe vésve, mi a tökéletes viselet ilyenkor, érdemes ihletet meríteni a dán királyné ruhatárából, ha...
Lifestyle
A pizza az az étel, ami a világ minden táján hódít, és kevés olyan ember van, aki ne fogyasztaná szívesen – sajnos azonban mivel nem kedvez túlzottan a diétának, a legtöbb fogyókúrázó kiiktatja az...
Fashion&Beauty
A sírás egy természetes biológiai folyamat, amely segít kifejezni és feldolgozni az érzelmeket. De gondoltál már arra, vajon milyen hatással lehetnek a könnycseppek bőrödre nézve?