A herceg tehát azt szeretné, hogy ő és családja is megkapja az országban tartózkodva a szerinte nekik járó, közfinanszírozott védelmet. "Az Egyesült Királyság központi helyet foglal el a szívemben, valamint a gyermekeim örökségét tekintve is, éppen ezért azt szeretném, hogy otthon érezzék magukat a hazámban, éppúgy, mint az Egyesült Államokban, ahol jelenleg élnek. Mindez addig nem történhet meg, míg nem helyezik őket biztonságba, amikor az Egyesült Királyság területén vannak. Nem sodorhatom ilyen veszélybe a feleségemet sem, és az életem során szerzett korábbi tapasztalataimat figyelembe véve bizony erre meglenne az esély" - nyilatkozta írásban egy korábbi tárgyalásán Harry, aki utolsó mondatával a néhai Dianára utalt, aki miután elvált Károlytól, szintén nem kapta meg a megfelelő védelmet.
Fotó: Pinterest