Lifestyle

József 200 - Rendhagyó előadás a Madáchban

Tegnap volt a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musical 200. előadása a Madách Színházban!

Pazar hangulat

Azt talán mondanom sem kell, hogy az előadás nagyszerű volt, a közönség pedig egyszerűen fantasztikus. Teljesen együtt élt a színpaddal. Hatalmas volt a siker és ez nem véletlen. A színpadon dolgozók is mindent elkövettek ennek érdekében. :) A produkcióban megjelent két József (Puskás Péter, Serbán Attila), három Mesélő (Gallusz Nikolett, Ladinek Judit, Polyák Lilla), majd nem egy, nem kettő, de öt Fáraó! (Barát Attila, Gesztesi Károly, Gönczi Gábor, Posta Viktor, Vastag Csaba) De meglepetésvendég volt többek között Arany Tamás, Sándor Dávid és Szente Vajk is és nem utolsó sorban nagyon sok olyan gyermekszereplő, akik már “kinőttek” a szerepükből.

Egyszóval mindenki ott volt. Amint említettem, a hangulat pazar volt, amit a világító rudak csak tovább emeltek. Ugyanis az előadás egy adott pontján a közönség a színház aulájában kapott nyakba akasztható fényrudat előkapta, megtörte és a magasba emelve lengette. Elképesztő látvány volt!

A jubileumi előadás után pedig egy kis fogadás várta az embereket. :)

Néhány kép a buliról

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Ha te sem szeretnéd, hogy a gyereked olyan homokozóban játszon, ami tele van macskaürülékkel vagy épp egyéb, bogarak és rovarok által terjesztett kórokozóval, akkor olvasd el cikkünket!
Fashion&Beauty
Noha a kerti partik lényege, hogy a résztvevők komfortosan érezzék magukat, így az sincs kőbe vésve, mi a tökéletes viselet ilyenkor, érdemes ihletet meríteni a dán királyné ruhatárából, ha...
Lifestyle
A pizza az az étel, ami a világ minden táján hódít, és kevés olyan ember van, aki ne fogyasztaná szívesen – sajnos azonban mivel nem kedvez túlzottan a diétának, a legtöbb fogyókúrázó kiiktatja az...