Mindent a házassági szerződésről – Szentségtörés vagy életmentés?

Tortatesztelés, ruhapróba, tánctanulás és még száz más különböző feladat az esküvő előtt. Édes terhek ezek, hiszen a közös élet kezdetének megünnepléséhez szükséges teendőkről van szó. Vajon a válásra is érdemes ilyen gondosan készülni?

Anyakönyvvezető előtt ügyvéd?

Ha lenne olyan lista, hogy mi a legkellemetlenebb teendő az esküvő előtt, akkor az első helyet kétségkívül az ügyvéd felkeresése jelentené, aki által a házassági szerződést kötik a párok. Már aki, mert bár egyre többen teszik meg ezt a lépést, még mindig sok ellenzője akad. Szerintük, ha ők megbíznak egymásban, akkor teljesen felesleges írásba foglalni bármit is, valamint kiábrándítónak tartják így elkezdeni a közös életet. Nos, igen, nem mondhatni, hogy a házassági szerződés megkötése lenne a jegyben járás legromantikusabb pillanata, de egy biztos: közel sem olyan rémes, mint egy esetleges váláskor a nemrég vásárolt mosógépen vitatkozva egymás fejéhez vágni az összes sérelmünket az ügyvédek előtt, akik csinos összeget keresnek a hónapokon, éveken át tartó vagyonmegosztási harcon.

Régen a házassági szerződés nem volt divat, mondják, akik ódzkodnak tőle, ami igaz is, de tény, hogy az elmúlt évtizedek a házasság intézményével kapcsolatban is rengeteg változást hoztak. Mivel a válások száma egyre nő, sokan már túl vannak egy idegtépő vagyonmegosztási procedúrán, amit akkor sem szeretnének újraélni, ha a második választottjukat valóban az igazinak tartják. Változás az is, hogy az első házasságok kötésének időpontja is kitolódott, sokan ekkor már rendelkeznek saját egzisztenciával, lakással, ami ugyan különvagyonnak számít, de legtöbbször ezekből lesznek a közös ingatlanok, ahol a tulajdonjogok aránya az évek múlásával, a vagyon gyarapodásával egyre kibogozhatatlanabbá válhat.

Mit tégy vagy ne tégy? A hajtás után súgunk...

Fotó: Dégi Attila


Oldalak

Lifestyle
Az önkifejezés művészete: az új Motorola Edge 50 széria mesterséges intelligenciával támogatott kamerájával a legtöbbet hozhatod ki a pillanatból! Nézd meg nyolc európai ország nyolc fotósának...
Lifestyle
Ha te sem szeretnéd, hogy a gyereked olyan homokozóban játszon, ami tele van macskaürülékkel vagy épp egyéb, bogarak és rovarok által terjesztett kórokozóval, akkor olvasd el cikkünket!
Fashion&Beauty
Noha a kerti partik lényege, hogy a résztvevők komfortosan érezzék magukat, így az sincs kőbe vésve, mi a tökéletes viselet ilyenkor, érdemes ihletet meríteni a dán királyné ruhatárából, ha...