14 hónapos, és már ki tud babrálni velem

Elképzelés vs. valóság

Figyelj, most már nem az van, hogy minden úgy van, ahogy azt elképzeltem! Most már az van, hogy elképzelek valamit, aztán jön az új valóság. Elképzelem például azt, hogy ebéd után alszunk egy jót (igen, én is, egyszerűen muszáj). Ennek érdekében mindent el is követek, egy kis ének, sok-sok simogatás, és amikor már kezdek menthetetlenül egy másik dimenzióba kerülni, amikor jönnek a szemhéjam alá a megénekelt kis manók, akkor jön az attrakció, szóval, jön a B variáció! Lölő fejen áll a kiságyban, majd felpattan és rájön, kéne egyet szaladni. És akkor fut. Egy kört, majd kettőt, majd négyet, aztán önálló életre kelnek a lábán a zoknik is, és hopp, egy ügyes mozdulattal, az egyetlen milliméternyire kilógó cérnából hirtelen másfél méter lesz. Zokni volt, már nincs, és úgy tűnik, nem is lesz, mert még egy rántás, és csak egy halom cérna marad.

„Lölő, feküdj le, most alszunk!” – tőlem ennyire futja, mert közben közelítek egy újabb álom felé. Eközben Lölő az ágy végén lábujjhegyel, nyújtózkodik az ablak felé, hátha eléri a függönyt, hogy kacagva rántson rajta egyet. Vagy ötöt, ez igazából attól függ, mennyi idő alatt kapcsolok, hogy a függönyt, na azért azt nem kéne.

Mégsem mehetek világgá

Az első ilyen nap végén világgá akartam menni. Most már csak vásárolni vágyom. Mindegy, mit. Szappant, arckrémet, kendőt, szempillaspirált. Aztán, amikor hazaér a férjem, kapom magam és leszaladok a sarokra, a kedvenc gyerekturimba. És pillangós nadrágot meg virágos kalapot veszek Tornádó kisasszonykámnak. A szappant, az arckrémet, a kendőt vagy a szempillaspirált meghagyom másnak.

Lölő maga a csoda!

Amúgy magyarázok ám itt, de annyira élvezem ezt az egészet! Annyira jó látni, ahogyan kinyílik számára a világ, gyönyörű élmény a kis tudata kibontakozását figyelni! Imádom a hisztijeit, mert tudom, hogy rendben fejlődik. Imádom, ahogyan elles tőlünk mindent, szeretem, ahogyan utánoz bennünket, és marha büszke vagyok arra is, hogy úgy használja a megtanult dolgokat, hogy csak ámulok és bámulok. Eteti a játékbabát, fésülködik, pózol a tükörben, hozza az orrszívót, ha ki kell szippantani az orrát, húzza maga után a másfél méteres kacsát, hogy öleljük meg együtt, ellenőrzi, hogy megvan-e mindkét fülbevalóm, hozza a labdát és mutatja, vele szemben üljek le, hogy gurítgassuk, aztán pedig tekergetni kezdi a csuklóját, így jelezve, hogy kapcsolhatnék egy kis zenét. Egy igazi társas lény, egy született gyerek, egy született kislány, egy született nő!

És amúgy marha vicces (csakis utólag) rájönni arra, hogy tulajdonképpen annyira hihetetlenül ki tud babrálni velem. Hm, 14 hónapos! :)

Fotók: barizsuzsi