Kínai asztrológia: Erre számíthatunk júliusban, Föld-Kecske hónapjában!

Nyugodt, már-már belassult hónapnak nézünk elébe, miközben a művészi ihlet angyalkái kerülgetnek bennünket. Milyen kihívással találkozhatunk majd? Olvasd el szakértőnk, Padma előrejelzését!

Július jelmondata: „Ne zavarjanak!”

Rossz hírrel kell kezdenem: a nyár utolsó hónapja köszönt be a július 7-én kezdődő Kecske havával – legalábbis a kínai naptár szerint. A Föld elemű Kecske állatjegy most még több Föld kíséretében és erősítésével jelenik meg, így sokszorosan érezhetük minden tulajdonságot és jelenséget, amelyek ehhez az őselemhez köthetőek. Ilyenek lesznek például a mérhetetlen nyugalom, amely már-már lustaságba, punnyadtságba csaphat át, vagy a stabilitás, amely miatt túlzott mértékben ellenállhatunk még az egészséges változásnak is. Minden jel arra mutat, hogy nehezen mozdulunk majd júliusban, hajlamunk lesz a kellemetlenségeket is inkább eltűrni, és a szőnyeg alá söpörni, mint tenni ellenük valamit.

Mindebből következően akkor „mozdulunk” együtt az energiákkal a legharmonikusabban, ha pihenést, nyaralást tervezünk be júliusra – vagy legalább egy részére. Ha naphosszat álmosan pislogunk a nyugágyban a tengerparton a napszemüvegünk mögött, arra senkinek nem lehet egy rossz szava sem, ráadásul nekünk sem lesz okunk lelkifurdit érezni miatta. Azonban, ha dolgos hétköznapoknak nézel elébe, fel kell kötnöd a gatyód, hogy a megszokott aktivitást bírd felmutatni. Ebben az esetben is engedélyezz több pihenőt magadnak. Ha nagyon nem megy, ne erőltesd a pörgést. Próbálj lelassulni, többet szemlélődni, észrevenni a sok szépséget magad körül! Menj többet gyalog, és ne siess! Figyeld a felhők vonulását, a fák virágzását, vagy vedd észre, hányan mosolyognak vissza rád kedvesen az utcán. Most megnyílik az idő és a tér az ilyen apró, de jelentős élmények előtt.

Mire számíthatsz még? Olvass tovább a következő oldalon!

Oldalak

Fashion&Beauty
Noha a kerti partik lényege, hogy a résztvevők komfortosan érezzék magukat, így az sincs kőbe vésve, mi a tökéletes viselet ilyenkor, érdemes ihletet meríteni a dán királyné ruhatárából, ha...
Lifestyle
A pizza az az étel, ami a világ minden táján hódít, és kevés olyan ember van, aki ne fogyasztaná szívesen – sajnos azonban mivel nem kedvez túlzottan a diétának, a legtöbb fogyókúrázó kiiktatja az...
Fashion&Beauty
A sírás egy természetes biológiai folyamat, amely segít kifejezni és feldolgozni az érzelmeket. De gondoltál már arra, vajon milyen hatással lehetnek a könnycseppek bőrödre nézve?