Détár Enci megkért - Sánta Laci blogbejegyzése

Lökhajtásos rockdémon, színpadra!

De egy perccel később, mikor az S.O.S. utolsó strófája ment, hirtelen megváltozott. Egy pillanat alatt felszívta magát. Nagy levegőt vett, megtörölgette a szemeit és alig tíz másodperc múlva egy másik ember állt ott. Tanya, Donna egyik legkedvesebb barátnője és háttér-vokálosa, aki épp napozni indul a tengerpartra, ahol egy két perces prózai jelenet után az előadás legpörgősebb dalát prezentálja. Felvette a kalapját, a napszemüvegét, nyakába vette a törölközőt és irány a színpad. Egy kirrobbanóan jó jelenet után belecsaptak a dalba, ami olyan volt, mintha az évad legjobb előadását néztem volna. Semmi bizonytalanság, semmi tétovaság, egy szemernyi bánat sem látszódott az arcán. Azért annyira ismerjük már egymást itt a színházban, hogy gyorsan meg tudjuk állapítani a másikról, ha valami komoly baj van. De róla nem tudtam volna megmondani! Mintha nem is őt láttam volna zokogni. Egy életvidám és kacér nőt láttam, Tanyát, aki korát meghazudtoló módon tudja elcsavarni a férfiak fejét. Egy igazi “lökhajtásos rock démon”! Döbbenetes volt az átalakulás.

The show must go on

Hamarosan kiderült, hogy azon a napon mondták ki a válást, így aztán minden világossá vált. Egy nő, aki egy órával ezelőtt még egy válóperes tárgyaláson ül, ami még akkor is fájdalmas, ha a legnagyobb egyetértésben és harmóniában történik. Most pedig azt kell hallgatnia, hogy a színpadon két ember a fájdalmas elválásról, a magány súlyáról énekel. De egy pillanattal később pedig már szexi nőként, fiatal fiúkat kell levakarnia magáról. Közben pedig levágja a darab legdögösebb táncát!

Egyszerűen nem találtam szavakat. Annyira érdekelt a dolog, hogy hogyan csinálta, mire gondolt, mit érzett és legfőképp hogyan tudta 10 másodperc alatt összeszedni magát és megcsinálni csúcs-szuperül a jelenetét, hogy vettem a bátorságot és odamentem hozzá.
Megkérdeztem, nem bánná-e, ha erről írnék egy pár sort a blogomban. Ez olyan emberi, olyan igaz és olyan fájdalmas, hogy erről mindenkinek tudnia kéne. Pontosabban ezt kellene látniuk az embereknek és nem azt a sok hülyeséget, amit a bulvárban írnak, ami, - csak, hogy világos legyen - többnyire kitaláció, hazugság!
Rendkívül kedves volt, megköszönte a zsepit, hogy segítettem, de nemet mondott. "Annyi mindent írnak most rólam, rólunk, hogy ne, inkább ne írj erről." -mondta.
És természetesen megtartottam a szavam, pedig egy ideig nagyon élénken élt bennem a kép. Sokat kattogtam rajta. :)