Détár Enci megkért - Sánta Laci blogbejegyzése

Az én "válásom", az én döntésem

Én is voltam hasonló helyzetben. Persze nem egy majd’ harminc éves házasságnak lett vége, de azért….24 éves lehettem, Veszprémben dolgoztam a Pannon Várszínházban, egy szakítás kellős közepén, sms-ek, telefonálgatások, vita, vádaskodás, szenvedélyes telefoncsapkodások, székek rugdalása, sírás-rívás, szörnyű nagy szenvedés…úgy éreztem nem tudok öt perc múlva a színpadon lenni, de nem volt más választás, hiszen az előadás már javában folyt. Épp Mágnás Miskát játszottunk, s mivel én voltam Miska, nem volt mit tenni, nagy levegőt vettem és bementem. Már az első jelenetben volt két tapsos poénom, lenyomtuk a Hoppsza Sárit, olyan sikerünk volt, hogy alig tudtuk folytatni az előadást.

De ettől még a magánéletemben nem oldódott meg semmi. Viszont a nagy és látványos szenvedést abbahagytam. Átgondoltuk, megbeszéltük, tovább léptünk. Ennyi. Ha rá vagy kényszerítve, talán könnyebb úgy dönteni, hogy most másra fordítod a tekinteted, valami másra koncentrálsz. Egyszerűen továbblépsz. De mi van, ha nincs ilyen külső kényszer? Ha megteheted, hogy szenvedj, vajon meddig teszed? Meddig nézed a szerelmes filmeket, eszed a csokit zsákszámra, a fagyit dobozból, iszod literszám a sört és folytod alkoholba a bánatod? Mikor jön el az, hogy kirángatod magad a saját hajadnál fogva? Mert végtére is kire számíthatsz, ha magadra nem? Persze kellenek a barátok, a sok jó tanács, de végsősoron te hozod meg a döntést. Azt senki nem teheti meg helyetted!

Én szemtanúja lehettem egy ilyen pillanatnak, ráadásul egy extrém helyzetben és környezetben. Döbbenetes volt látni, de egyben nagyon tanulságos is. Ezért nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy láthattam Encit a döntés pillanatában, Encinek pedig azért, hogy még írhatok is erről. Mert ahogy a dologgal foglalkozom, egyre biztosabb vagyok valamiben: mindenki a saját szerencséjének kovácsa. Előtte is ezt vallottam, de ez a szívbemarkoló pillanat méginkább megerősített benne. Vannak rossz időszakok, de ideje van a szenvedésnek és ideje a boldogságnak. Tudnom kell abbahagyni a nyavajgást és kezembe venni a saját életem irányítását. Én vagyok a felelős a saját életemért. Tehát adott esetben azt is tudnom kell, hogyan mentsem meg magam. Legalábbis szerintem. :)

Tetszett a blogbejegyzés? Akkor lájkold be vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Nincs ki mind a négy kerekük