6 év után ezzel a csodálatos gyűrűvel jegyezte el gyönyörű spanyol szerelmét az F1 sztárja: Russell nem spórolt a romantikával

George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után eljegyezte kedvesét, Carmen Montero Mundtot, a nagy hírt pedig romantikus fotókkal osztották meg a rajongóikkal.
Mesébe illő eljegyzés
George Russell az elmúlt években a Forma–1 egyik legfontosabb fiatal versenyzőjévé vált, aki 2022 óta a Mercedes színeiben áll rajthoz. A brit pilóta tehetségét már a junior kategóriákban is hamar felismerték: 2017-ben megnyerte a GP3-as sorozatot, egy évvel később pedig a Forma–2-ben is bajnoki címet szerzett. Az F1-ben a Williamsnél kezdte pályafutását, majd 2022-ben a Mercedeshez került, ahol azóta is a mezőny élmezőnyében versenyez. Magánélete eközben jóval nyugodtabb képet mutat, hiszen 2020 óta alkot egy párt Carmen Montero Mundttal.
A spanyol származású nő hamar a versenyhétvégék ismert szereplőjévé vált, rendszeresen feltűnik Russell mellett a paddockban, miközben saját karriert is épített. Kapcsolatuk hatodik évében most egy újabb fejezet kezdődött: Russell a nyári szünetben megkérte Carmen kezét, a pár pedig közösségi oldalán jelentette be az örömhírt. Galériánkban mutatjuk a szerelmesekről készült romantikus eljegyzési fotókat, valamint a meseszép ékszert, amivel Russell megkérte Carmen kezét!
Leadfotó: Getty Images



























