70%-kal több kalóriát és zsírt égethetsz el, ha ebben az időpontban mész el edzeni: az is fontos, mikor ettél utoljára

A Nottingham Egyetem kutatása szerint jóval többet kihozhatunk edzéseinkből, mint azt gondolnánk, mindössze pár dologra kell odafigyelnünk.

Kevés mozgással is látványos eredményeket érhetünk el, ha a megfelelő időpontban végezzük azt

A tapasztalt edzőterembe járók jól tudják, hogy edzés előtt bizony az étel nem szerepel a menün, még akkor sem, ha csupán sétálni indulunk – ez logikus is, hiszen ha a gyomrunk üres, akkor testünk mindenképpen a felesleges zsírt fogja elégetni a mozgás során. Egy kutatás pedig most azt is feltárta, hogy akik éhgyomorra végzik a gyakorlatokat, azok az emberek körülbelül 70%-kal több zsírt égetnek el, mint azok, akik edzés előtt két órával esznek. A tanulmányból kiderült továbbá az is, hogy pontosan milyen időpontban érdemes ellátogatnunk a terembe, ha a gyakorlatokat azért végezzük, hogy beindítsuk a fogyásunkat – galériánkat átlapozva megtudhatod, mit javasolnak a szakértők!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hazánkban több százezer nő van abban az életkorban, hogy szenvedhet a változókor tüneteitől – ezek gyakran hirtelen lépnek fel és drasztikusnak tűnnek. A bonyolult hormonális változással járó időszak sok kellemetlen vagy akár életminőséget rontó tüneteinek okát azonban sokszor nem ismerik fel. Pedig ezek a párkapcsolat minőségére is rányomhatják a bélyegüket és akár súlyos kapcsolati gondokat is okozhatnak.

Leadfotó: Pexels

Oldalak

Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.