Izzadság, könnyek, Neogranormon - Körbefutottuk a Balatont!

Az utolsó kilométerek

Persze, nem volt idő normálisan enni, normálisan pihenni, de most ezekre nem gondolhatok, tovább kell mennem. 7 km, hallom a fülemben és gyorsítani kezdek, mert tudom, hogy még van bennem. Az utolsó km-en sikerül 20 mp-et javítanom, a váltóponthoz érve átadom a chipet, megkeresem a frissítőpontot és inni kezdek. Egy pohár iso, két pohár víz, visszakapcsolnak az idegek, baromira fáj a lábam. Nyújtok, de nem fogom fel mi történik körülöttem, közben pedig tudom, hogy megcsináltam. Lefutottam 23,5 km-t 24 órán belül. Legközelebb egybe kell a félmaraton, már fejben tudom, hogy képes vagyok rá. Magamhoz térek, kocsiba ülünk, három óra alvásra gondolok. Alig bírok felmenni a szállásra, nyom a cipő, fájnak a térdeim, lépésről lépésre vonszolom magam. Hatkor ránézek a telefonomra: egy óra múlva célbaérünk, tali 7:15-kor, nyertem fél óra alvást. Hétkor felkelek, a tükört inkább kikerülöm, anélkül is tudom, hogy nézek ki. Odaérek a találkozópontra, megtudom, hogy a rivális csapatunk már célbaért, örülök ennek is, megérdemelték.

Befut a mi utolsó futónk is, rohanunk utána, mert célbaérni együtt kell, utolsó időmérés, 20 méter örömfutás. Fel nem foghatom, hogy vagyok képes futni, miközben elkapom a mellettem futó kezét. Érem a nyakba, mosoly az arca, 220 km-t díszítettünk a talpunk nyomával. Na, még egy kör? Jövőre biztosan!

Ha tetszett a cikk, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: 13 érv a futás mellett

​