Izzadság, könnyek, Neogranormon - Körbefutottuk a Balatont!

Misztikus távok

Ezt emésztgettem egy darabig, öten egy Fiestában és a legkisebb baj, hogy ez négy izzadt futó összezárásával jár, de a hajnali futásokra is másképp tudunk felkészülni. Ugyanis a legtöbb induló nem egy távot fut, hanem minimum kettőt, köztük némi pihenővel. Az enyém a 3. és 4. szakasz volt Balatonalmádi és Csopak közt tíz kilométerrel, majd egy éjszakai (szintén két szakaszt magába foglaló) 13,5 km-es futás várt még Balatonmária és Bélaapáti közt.

9:40 perc, rajthoz állunk, most már nincs visszaút. Közösen tesszük meg az első húsz métert, majd egyedül fut tovább az első szakaszt teljesítő társunk. Húsz percen belül pedig már a kocsiban ülünk, hogy 10 km-rel később váltsunk. Az első szakaszon átvettük a vezetést a másik csapattól, nagy az öröm, de még 210 km hátra van, bármi lehet. Irány az én váltópontom, bemelegítés, várakozás, a rivális csapatunk előbb ér a váltópontra, lazán odaszól, még ne melegítsek. Persze ennyire nem maradtunk le, gyorsan beértünk mi is és elkezdődött az első tíz kilóméterem. Egy kilométer után hallom a fülemben 5:42, szuper, ezt a tempót kéne végig, de elmismásoltam a felkészülést Thaiföldön. Persze a Thai klíma arra megedzett, hogy ne érezzem fullasztónak a déli nap sugarait, kellemes futóidőnk van. Szerintem. A többiek szerint nem. Észre sem veszem és már a váltóponton vagyok, ezen csak át kell futnom.

Előttem valaki vált, kikerülöm, de utánam kiabálnak, mert nekem is érintenem kell a chipet. A visszafutás nem esett jól, még hátra van 5,5 km Csopakig.