Károly lemondott a kedvenc ételéről, hogy legyőzze a rákot: ezt a finomságot soha többé nem eszi már a király

III. Károly király nagyon komolyan veszi a gyógyulását, ebbe pedig beletartozik az is, hogy többé már nem eszi az egyik kedvenc ételét.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az egészsége érdekében döntött így

Mint ismert, lassan két éve már, hogy III. Károlynál rákos megbetegedést diagnosztizáltak, melynek következményeként a király kemoterápiás-kezelést kapott. A Buckingham-palota hivatalos úton hozta a nyilvánosság tudtára a király rákdiagnózisát, megszakítva ezzel a hagyományos titoktartást, amely a monarchia egészségi állapotát hosszú ideig körüllengte. Ez a döntés Őfelsége átláthatóságra való törekvését tükrözi, és célja, hogy megelőzze a találgatásokat, valamint erősítse a közvélemény támogatását mindazok iránt, akik a rák különböző formáival küzdenek világszerte. Károly egyébként évtizedek óta a rák elleni jótékonysági szervezetek támogatója, és a diagnózis megosztásával arra is szerette volna felhívni a figyelmet, mennyire fontos a közös támogatás és megértés.

Aztán idén március 27-én rövid időre kórházba került, miután a folyamatos rákkezelésének ideiglenes mellékhatásai jelentkeztek – a Buckingham-palota akkori közleménye szerint a király egy előre tervezett orvosi beavatkozáson esett át, és rövid megfigyelésre volt szüksége a kórházban, majd a vizsgálat után visszatért londoni rezidenciájára, a Clarence House-ba. Egy belső forrás megnyugtatta a nyilvánosságot, hogy a mellékhatások enyhék voltak, és a király felépülése pozitívan halad. Március 28-án Károly első alkalommal jelent meg nyilvánosan a kórházi tartózkodás után, mosolygott, integetett az őt üdvözlő járókelőknek, majd egy fekete autóval távozott – bár rövid időre egészségügyi akadály állt elő, a király jó hangulatban és energikusan tűnt fel, a napra tervezett hivatalos programokat pedig megelőzésképpen törölték.

Károly azóta is elkötelezetten látja el királyi kötelességeit a háttérben, beleértve a heti találkozókat a brit miniszterelnökkel. Fontos számára, hogy népe megértse: továbbra is képes ellátni a legfontosabb feladatait, miközben a gyógyulására is koncentrál, így biztosítva a monarchia stabilitásába vetett bizalmat – ezzel a nyitott kommunikációval Károly modernizálja a királyi protokollt, követve a korábbi hagyományokat, de új szintre emelve a transzparenciát. Egy dologgal kapcsolatban azonban csak kevesen vannak tisztában: mint kiderül, Őfelségének komoly áldozatokat kellett meghoznia annak érdekében, hogy a betegséggel folytatott küzdelme eredményes lennek – többek között például száműznie kellett a palotából az egyik kedvenc ételét. A részletekért olvass tovább a galériában!

Leadfotó: Chris Jackson/Getty Images

Forrás: Daily Mail

Oldalak

Lifestyle
A készenléti üzemmód és az üresjárati veszteség észrevétlenül pörgeti a villanyórát a sötétben. Megmutatjuk, melyik az az öt rejtett áramfaló berendezés, amit még ma érdemes kihúznod a falból.
Home&Design
Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most azonban valami egészen furcsa történt. A trend visszatért, de...
Utazás
A szlovén tengerpart sokak bakancslistáján még mindig nem szerepel előkelő helyen, pedig néhány nap alatt képes teljesen átírni azt, amit a tökéletes európai kikapcsolódásról gondolunk. Pálmafákkal...
Sztárok
Valóságos protokollháború robbant ki a hétvégi királyi menyegző után. Kamilla királynő olyan öltözékben jelent meg az ünnepségen, amellyel porig tiporta a legfontosabb esküvői hagyományt.
Fashion&Beauty
A gyöngyös táskák idén nyáron mindenhol feltűnnek – és nem véletlenül. Ezek a különleges kiegészítők egyszerre romantikusak, elegánsak és játékosak, miközben a legegyszerűbb outfitet is pillanatok...
Home&Design
Sokan nem hallottak még a mályvarózsáról, ami a muskátlik mellett is remekül érzi magát.