Apró lépteket őrizve annyira összezsugorodik a szülők fókusza is, hogy láthatóvá válnak a kicsi bogarak, icipici kavicsok és eltaposott rágógumik is. Hétköznapi hőseink az utcaseprők, a kukásautóból integető bácsik, a rendőrök, a tűzoltók és az építőmunkások, akiket mi bámulunk meg.
FemAnyu
Családi élet az, amikor apa hirtelen odasúgja, hogy „Anya, most ugass!” - a vakkantásra kicsifiú visszafordul a plüsskutyusa felé, és tovább babrálja. A szülők meg összenéznek a bögréik felett, hogy „Kösz, jó voltál!”, maradt további öt perc kortyolgatni. A családdá válás egy folyamat, aminek markáns kezdete a gyerek érkezése, de hónapok, évek kellhetnek ahhoz, hogy önazonosan éljünk a családi kötelékben.
Emlékeztek azokra a mesekönyekre, amikben választani lehetett, hogy hogyan folytatódjon a mese? „Lapozz a 30. oldalra!” Nekünk egy Hófehérkés változat volt. Betéve tudtuk a tesómmal, mégis izgultam, hogy hova jutunk?! Álljon hát itt egy hétköznapi történet – legalább 20 évvel későbbről –, kétféle befejezéssel. A döntés a miénk.
Az a helyzet, hogyha Apák napját ünnepelnénk ma, akkor azt a címet adnám, hogy „Minden sikeres nő mögött egy férfi áll” – aki osztozik a feladatokban. Mert lehet ezt így is, illetve csak így érdemes, ebben egyetértett az a 6 anyavállalkozó, akikkel munkáról, anyaságról, döntésekől és példamutatásról beszélgettünk – a Munka ünnepe és az Anyák napja hétvégi egybeesésének apropóján. És stílszerűen tőlük érkeztek azok a pazar ajándékcsomagok is, amiket az eheti nyereményjátékban sorsolunk ki!
Vannak családok, ahol életmentő volt a hétfői nyitás anyagilag és/vagy mentálisan, másoknak csak evidens. Vannak, akiknél szóba sem jöhetett, mások számára pedig helytelen. A köztes határok sem élesek, elmossa a világképünk, a személyiségünk, a hitrendszerünk, amik mentén végül eldöntöttük, hogy visszamegy-e a gyerekünk az intézménybe vagy sem. Könnyítést hozott oda, ahol a szándék és a lehetőség fedi egymást, másutt csak nehezített.
Ritkán szemlélem az anyaságot a lemondás oldaláról. Pedig nyilvánvaló volt az első pillanattól kezdve, hogy nemcsak csodát kaptunk, hanem adunk. Magunkból, az időnkből, az anyagi javainkból és az álmainkból, vágyainkból egyre alább, miközben a szülővé válás élménye épp úgy katalizálhatja újabb célok megfogalmazását. Évek óta arról írok, hogy hogyan lehetséges megtalálni az örömöt a nehézségben, az érdeklődést az unalmasban, a békét a kiborítóban. És semmiképp sem arról, hogy „ha összeszorított foggal is, de ezt vagy azt muszáj kibírni, tanuljunk meg lemondani, áldozatokat kell hozni, ez ezzel jár, örülj, hogy anya lehetsz, becsüld meg, amid van és ne panaszkodj!”
Nincs az a nyiladozó öntudat, amit pusztán szülői kinyilatkoztatással kordában lehetne tartani. Vagy az én tudásom csekély, de úgy látom, hogy a szülő utána kiabál, fenyegetőzik, bűntudatot kelt vagy megszégyenít, mert nem lát más megoldást. „Azonnal gyere ide!” „Ha nem jössz ide, akkor délután nincs mese!” „Micsoda dolog az, hogy egy nagycsoportos így viselkedik!” „Nagyon elszomorítod anyát ezzel a viselkedéssel!” Elmesélem, hogyan találtam ezeknél hatásosabbat.
Egyik nap azt érzem, hogy mennyire imádok a családommal lenni, másnap ingerel a közelségük. Van, hogy egy napon belül is változik, amit némi eltolással lekövet a család hangulata. Beleértve a kutyát is. Nem hiszed el! Miközben elkezdődött a tavaszi szünet, ami egyelőre annyiban tűnik másnak, mint az ezt megelőző hetek, hogy az online órarend nyújtotta mankó nélkül kell kialakítanunk egy új napi ritmust. Nem tudok szuper húsvéti dekorációs ötletekkel szolgálni (ha látnád az saját készítésű asztali dekorációmat, megértenéd), de szeretettel osztok meg veled olyan „DIY” tippeket, amivel a családi életen javíthatsz.
