FemAnyu: 5 tipp, amivel javíthatsz a családi életen

Egyik nap azt érzem, hogy mennyire imádok a családommal lenni, másnap ingerel a közelségük. Van, hogy egy napon belül is változik, amit némi eltolással lekövet a család hangulata. Beleértve a kutyát is. Nem hiszed el! Miközben elkezdődött a tavaszi szünet, ami egyelőre annyiban tűnik másnak, mint az ezt megelőző hetek, hogy az online órarend nyújtotta mankó nélkül kell kialakítanunk egy új napi ritmust. Nem tudok szuper húsvéti dekorációs ötletekkel szolgálni (ha látnád az saját készítésű asztali dekorációmat, megértenéd), de szeretettel osztok meg veled olyan „DIY” tippeket, amivel a családi életen javíthatsz.

FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról

Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.

A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.

1. Tisztázzuk a lényegest!

Szerencsések vagyunk, ha minket senki és semmi nem kényszerített arra, hogy gyereket vállaljunk. Nem azért szültünk, hogy a családért dolgozzanak, vagy legalább néhányuk megérje a felnőtt kort. Ha úgy tetszik, mi a saját kedvünkre hoztuk világra a gyerekeinket. És a kisgyerekek nem akarnak máshol lenni, mint ahol most vannak, a közelünkben. Tudtuk ezt akkor is, amikor bölcsibe, óvodába adtuk őket, aztán iskolába. Mert elmondták, mutatták, jelezték így vagy úgy. Csak hát a rendszer, a megélhetés, a céljaink, meg az élet rendje... Beszoktattuk az intézményekbe, visszaszoktunk a munkába, ráhangolódtunk a kurta délutánokra. Megtanultuk, hogy mit feleljünk arra, hogy „De úgy hiányoztál, Anya!”, meg arra, hogy „Nem akarok ma oviba menni!” Rövidesen jó élményekkel tértek haza, új szokásokkal, barátokkal, mindez megnyugtatóan jelezte, hogy ebben a társadalmi berendezkedésben így élni a megfelelő. Az élhető?

Ismét leállt a világ, amit ismerünk. Megnyomták a „pause” gombot. Nem robog tovább a napi nyolc órájával, plussz amennyit még más okkal külön töltöttünk. Amihez hozzászoktunk. Amibe belenőttek. Kapiskáljuk már, hogy hogyan megfelelő most élni #vigyázzunkegymásra, de hogy hogyan élhető, azt kell kialakítanunk.

2. Mi van a fejünkben?

A tágabb szociális hálónktól elszeparáltan megélhetünk magányt, elhagyatottságot, kirekesztettséget, kétségbeesést, unalmat, de akár azt is, hogy „másnál biztos nincs az, ami nálunk”. Más gyereke biztos nem nyüglődik ennyit a tanulással! Csak mi élünk mirelit kaján. Csak én érzem azt, hogy kifutnék a világból! Biztos mások vígan elvannak, amíg mi szűkölünk.

Ilyen és ezekhez hasonló „hiedelmek” egyre nagyobb súllyal nehezülhetnek ránk annak tudomása nélkül, hogy valósak-e. Nem attól lesz könnyebb, ha megtudom, hogy másnak sem egyszerű, hanem attól, ha felismerem, nem csak nekem okoz most kihívást a családi élet menedzselése. Mert viszonyítási pont hiányában nehéz tájékozódni egy ismeretlen terepen, ahol történetesen az életünk zajlik tavaly óta – hol karanténban, hol korlátozások között.

3. Legyen legalább egy bizalmasunk!

„Mire segítséget kérek, már mélyebben vagyok, mint amilyen mélyre akkor kerültem volna, ha korábban keresek támaszt.” – Ismerős? Sokat teszünk a lelki egészségünk védelméért, ha időről időre kiöntjük valakinek mindazt, ami ott gubózik a torkunkban, vagy amit egészen más formában, de végül a családra zúdítanánk. A párkapcsolatban is vitális volna „jól” hallgatni a másikat. Segítőkész férjek esetében fontos előre felmenteni őket annak terhe alól, hogy „újabb megoldásért kiáltó problémaként” kezeljék a mondandónkat, amikor csak meghallgatásra vágyunk. Miért ne lehetne akár meghallgatós estét tartani, ha másképp elsikkadna ez a fajta figyelem egymás irányába?

4. Gondolkozzunk a szokásos kereteken kívül!

Ha legszívesebben világgá mennénk, hát hajrá! Tegyük meg minden reggel 10 percre! – annyit nélkülözhet a család. Nem kell nagy dobra verni, pulcsi-cipő föl és huss egy körre a környező utcákba! – telefon nélkül. Egy másik ember fog visszatérni (mégha idővel vissza is változik anyává).

Legyen most az alvás is az énidő része! Megóv a teljes kimerültségtől, ha legalább heti 3 nap a legnagyobb léleknyugalommal bújunk ágyba kora este. További 4 estét tartalmasan tölthetünk. Senki nem fog helyettünk arról gondoskodni, hogy olyan estéink legyenek, amiből töltekezni tudunk másnapra.

Kössünk össze tevékenységeket! Nekünk bevált az, hogy a takarítás, rendrakás nem az én-időmből vesz el, hanem az a közös időnk része, mert közben jókat lehet beszélgetni. De hallgatóságnak is jó vagyok, ahogy a fiam mesét mondva követ. Aztán lekapcsolódik rólam egy időre, mert „feltöltődött”. De van olyan is, hogy egy kád forró fürdőre van szükségem – azonnal –, akkor behasalhat mellém a szőnyegre a napi olvasmányával. Jó, olyan is volt, hogy a vacsoráját falatozta, mert megcsúsztunk.

Legyen egy könyvünk, amit napközben is „pörgetünk”, ha muszáj eltávolódnunk az otthon zajától. Pár oldal is sokkal többet ad, mint a közösségi média, mert kiragad, áthangol és a saját képzeletünk alkotta világba tett kitekintés oldja a feszültségünket. Megfoghatóbb a gyerek számára is, ha azt mondom, hogy látod, ezt elolvasom, azután jövök! – és elvonulok két oldal erejéig a másik szobába, amiből lehet öt is, ha megfeledkezett rólam. Vagy, ha ő is megjelent a saját könyvével! – a jó példa ragadós. Meglepő, de ezzel a „módszerrel” felszámolható a félig kiolvasott könyvek kupaca is az ágy mellől.

5. Vegyük észre, ha túlreagálunk!

Az elhúzódó pandémia hatásaként észlelhetjük azt is, hogy túlreagálunk helyzeteket. A nyolcévesemnek egy 10-es skálán szemléltettem, hogy mostanában mindannyiunkkal megesik, hogy 10-esnek érzékelünk mindent és aszerint reagálunk rá, holott egy 5-ös helyzet játszódott le. Például, amikor úgy megharagudott a kutyájára, amiért éjjel megrágott egy kint hagyott vizes palackot, hogy nem akarta sétálni vinni. Elmondtam, hogy értem, miért bosszús, de ezt most túlreagálja. Ahogy bevallottam ugyanezt magamról is egy bocsánattal kísérve, miután felismertem, hogy a homokos cipővel betrappolás még nem 10-es vészhelyzet, hiába reagáltam úgy.

A türelmünket képtelenség mindig megőrizni. Őrködjünk hát a szeretet felett, aminél nem lehet jobb tanácsadónk.

Leadfotó: 123rf Fotó: Blazsekné Farkas Anikó

Oldalak

Szólj hozzá Te is!