Semmi kedvem most a gyerekkel játszani! És neked?
Ritkán szemlélem az anyaságot a lemondás oldaláról. Pedig nyilvánvaló volt az első pillanattól kezdve, hogy nemcsak csodát kaptunk, hanem adunk. Magunkból, az időnkből, az anyagi javainkból és az álmainkból, vágyainkból egyre alább, miközben a szülővé válás élménye épp úgy katalizálhatja újabb célok megfogalmazását. Évek óta arról írok, hogy hogyan lehetséges megtalálni az örömöt a nehézségben, az érdeklődést az unalmasban, a békét a kiborítóban. És semmiképp sem arról, hogy „ha összeszorított foggal is, de ezt vagy azt muszáj kibírni, tanuljunk meg lemondani, áldozatokat kell hozni, ez ezzel jár, örülj, hogy anya lehetsz, becsüld meg, amid van és ne panaszkodj!”
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Ezek a hangok csak leárnyékolják a szívünket azzal, hogy megmondják, hogyan KELLENE éreznünk anyaként. Amikor ezerféleképpen lehet. A gyerekünk iránt is. És ezek az érzések jönnek-mennek, nem kell aggódni, nem csinálnak bajt, hacsak nem torlaszoljuk el őket valami sötét kis zugba, mert akkor kénytelenek velünk maradni. Szabad haragudni, utálni, csalódni, lenézni, unni, mert ezek csak érzések egészen addig, amíg nem cselekszünk a hatásuk alatt. Le lehet velük ülni, venni pár mély lélegzetet, mielőtt bármit is csinálnánk. És átlátni egy pillanat alatt, hogy
- Azért vagyok dühös, mert…
- Valójában attól félek, hogy…
- Ettől úgy érzem magam, mint…
- Úgy szeretném, hogy…
- Ezért azt fogom csinálni, hogy…
Így nem lesz az haragból pofon, a pillanatnyi utálatból trauma, a csalódottságból hibáztatás, a lenézésből verbális földbe döngölés, az unalomból elérhetetlenség. Óriás különbség!
Vajon hol húzódik a határ az önfeláldozás és a gondoskodás között?
Ma délután beleálltam a lemondás érzésébe is, ami számomra nem tűnt nagy erénynek korábban. Talán túl közelinek éreztem a mártírkodáshoz, amitől mindig óva intettem magam, annak ellenére, hogy a szülői gondoskodás során óhatatlanul feladunk magunkból értük.
Semmi kedvem nem volt, vagyis inkább úgy mondom, hogy sokkal jobban szerettem volna haladni az írásaimmal, mintsem papírautót színezni. Nos, a sors fintora, hogy inkább csak írnék róla. De, mint tudjuk, a szülőség egy olyan buli, ahol azt iszod, amit viszel. Vittem hát nyitottságot a helyzetemet elfogadandó, békét és érdeklődést, mert mindig van mit tanulni magunkról vagy a másikról. És láss csodát, ebből tényleg lett két jópofa papírautó, amik azóta meg sem álltak, csak nyargalnak körbe-körbe a levegőben, hát írhatok.
Leadfotó: 123rf Fotó: Fekete Imola
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
