Palau, a 15 szintes vízesés - Blogbejegyzés

Dzsungeltúra

Igazi kis dzsungeltúrává alakult a kis patak menti sétánk, híd persze itt már nem volt, köveken ugráltunk át a patak felett, ami néhol egészen kiszélesedett. A vízeséseknél pár percre megálltunk pihenni, így lassan jutottunk fel a hetedik szintre, ahol egy “Tilos az Á” tábla fogadott minket.

A kis csapatunk itt kettévált, néhányan elindultak tovább – hisz való igaz, ha veszélyes állat lakna a fentibb emeleteken, nem a tábla tartaná vissza, valami más oka lehet a tilos jelzésnek. Mi még kicsit hezitáltunk, majd lassan visszaindultunk, majd jönnek a többiek is, addig fürdőzünk a negyedik szinten a halak között.

Odaérve belebotlottunk egy túravezetőbe, akitől megérdeklődtük, hogy miért nem lehet felmenni, hát kiderült, hogy semmi veszélyt nem rejt az út, csupán túravezetőt igényel, mert onnan válik aztán igazán nehézzé a szakasz és csak akkor érdemes nekiindulni, ha az ember reggel nekivág, mert négykor bezár a park. Persze volt már példa arra is, hogy két nap alatt járták meg a túrát, akkor azért sátor, de minimum egy függőágy javasolt.

Remekül hangzott, akkor vajon mi fogja visszatartani a csapatunk felfelé törő ágát? Ha utánuk indulunk, nem biztos, hogy beérjük őket, hisz mi már jópár szinttel lejjebb voltunk, itt meg csak nem hagyjuk őket. Szerencsére a dilemmánknak hamar vége lett, mert visszafordultak – túl nehéz volt már a terep.

A bázisra menet beavattuk őket is, hogy miért döntöttek jól – majd hazafelé megkértük a sofőrt, hogy most már tényleg álljunk meg egy seven-elevennél útközben, mert éhesek vagyunk, amit lelkes bólogatás, majd természetesen nem megállás követett.

Később megtudtuk, hogy sajnos nem a legjobbkor mentünk, mert a száraz évszakban alig van víz és így lemaradtunk az igazán nagy vízcsobogásokról, de szerencsére Balin már volt szerencsénk fürödni egy magas vízesés alatt.

Olvasd el az előző bejegyzést is

Kerti “lakók”, trópusi élővilág

Oldalak

Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.