Kis történetek - Ilyen Thaiföld!

A hely, ahol eszükbe sem jut lopni

A biciklim persze ekkor sem volt lekötve, mert itt nem kell. Én sajnos irreálisan tudok parázni azon, hogy ellopják a cuccaim és ez néha már elég idegesítő, első nap nem is mertem kint hagyni a táskánk a parton. Az első hetekben mindig zártuk a bicajunk, de látjuk, hogy más nem és ma már gond nélkül ott hagyom a telefonom a törölközőmön, míg bemegyek a vízben, vagy letámasztom a biciklim, míg vásárolok.

És ugyanúgy nem kötöttük le a bicajt az út szélén, mikor pár napja elindultunk a szállásunkkal szemközti hegyre majmot lesni. Elsőre persze nem találtuk meg őket, néhány arra járó iskolás sráctól kérdeztük meg, hogy merre menjünk és mivel nem értettük egymást, elindultak előttünk és elkísértek. Nem azért, mert arra volt dolguk.

Ennyi idő alatt már egy őrangyallal is találkoztunk, amikor eltévedtünk a rizsföldek felé (nem találtuk meg) és ránk sötétedett hazafelé. Sötét volt, jöttek a bogarak arcra (meg úgy mindenre), emelkedő, tekerünk fel, egyszer csak lelassított mögöttem egy motoros és annyit mondott, hogy itt marad mellettem, hogy lássak. Ezt követően egy km-en keresztül az én tempómban folytatta az útját, hogy világítsa előttem az utat.

Minden történet után feltehetnénk a kérdést, hogy miért, de már nem tesszük. Azért tették, mert ők így élnek, így szeretnek élni. És jól teszik, hogy nem csak egymás közt, hanem a külföldiekkel is megosztják amijük van.