A középszerűség luxusa: miért lett ciki átlagosnak lenni?

Reggel hatkor kelni, azonnal hideg zuhanyt venni, elolvasni tíz oldalt egy önfejlesztő könyvből, ledolgozni nyolc órát, mellékesen felépíteni egy vállalkozást, majd a napot egy kiadós edzéssel és meditációval zárni. Ha a közösségi médiát böngészed, könnyen azt hiheted, hogy ma már ez a normális élet.
Az átlagos már szitokszó lett
Észrevetted, hogy mára minden hobbinak projektté, minden pihenésnek optimalizálandó folyamattá, és minden embernek a „saját maga legjobb verziójává” kellene válnia? A modern világban a középszerűség szinte szitokszóvá vált. De vajon mikor döntöttünk úgy, hogy az átlagos élet nem elég jó?
Évtizedekkel ezelőtt az emberek többsége természetesnek vette, hogy az élet nem a szüntelen látványosságokról szól. Ma viszont a közösségi média algoritmusa csak a szélsőségeket díjazza: a rendkívüli sikert, a drámai változást vagy a luxust. Az átlagos kedd délutánok nem kapnak lájkokat.
Ennek hatására észrevétlenül kialakult a „főhős-szindróma” (main character syndrome). Úgy érezzük, ha nem építünk karriert, nem futunk maratont, vagy nem posztolunk esztétikus képeket a hétköznapjainkról, akkor valamit elrontunk. A hobbijainkat is sikerorientálttá tesszük: már nem elég szeretni a sütést, kézműves vállalkozást kellene indítani belőle; már nem elég néha eljárni futni, fel kell készülni egy félmaratonra. A pihenésből feladat lett, az életből pedig egy soha véget nem érő teljesítményértékelés.
Leadfotó: 123rf































