Kis történetek - Ilyen Thaiföld!

Ilyen Thaiföld!

Ahogy mész az utcán sokszor ismeretlenül is rád köszönnek, de minimum egy-egy mosolyt kapsz. Először furcsa volt, sokszor néztem a hátam mögé, nekem integet, nekem mosolyog, nekem köszön? Igen! Miért, mit akar? Semmit, csak egy mosolyt, egy jó szót, hogy aztán mindketten ezzel a kis plusszal menjünk tovább az úton. Azóta megszoktam, hogy ahogy elszáguld mellettem egy motoros az úton, visszafordulva rám mosolyog, hogy ha beszáll mellém valaki a liftbe nem a falat nézzük és miközben sétálok le a kite centertől a part felé, már én is mosollyal köszöntöm azokat, akikkel találkozom.

És emelett ott van az, ami néha már szürreális számomra, ha útbaigazítást kértünk, nem azt mondták, nem tudom, hanem szóltak másnak (és odahívták hozzánk), aki talán segíthet. Ha nem értik amit mondani akarunk kitartóan activityznek, és volt olyan, hogy én már feladtam volna, de ők még mindig nem, így lett például karácsonyi csomagolóanyagom: újságpapírt szerettem volna kérni, lehetőleg dátummal, mert itt a Buddhista időszámítás szerint 543 évvel előrébb járnak. A hotelban épp csak a thaiul beszélő személyzet volt és mégis, tíz perc mutogatás után a kezembe kaptam egy címlapot.

Vagy amikor letört a biciklim pedálja, én pedig nem találtam a bicikliszerelőt, amit előre kinéztem a térképen. Bementem egy hotelba, hátha beszélnek angolul, de nem igazán. Ettől függetlenül nem adták fel és végül kerítettek egy térképet. Mindeközben az egyik lobby-boy elhagyta a terepet, mert annyit megértett, hogy az a kint parkoló bicikli az enyém és valami nem jó rajta és negyed órán keresztül próbálta összerakni a pedált.