Névnapi hurka meglepetéssel

Irány a hentes!

A kórházból a vizsgálat után egyenesen a henteshez mentem, mert ha egyszer megjelent a szemem előtt egy jókorára töltött, ropogósra sült hurka képe, azt ember és isten sem törölte ki az elmémből. Ha hurka kell, akkor hurka kell, nincs mese! A hentes egyébként – alaposan végigmérve a kabát alatt igencsak határozottan domborodó hasam – minden alkalommal megállapította, hogy ne aggódjak, van még idő a szülésig. Bár aznap mintha egy kicsit bizonytalanabb lett volna… Mindegy, szóval ott tartottam, hogy alig vártam, hogy hazaérjek a hurkával, már szinte a bejárati ajtóban, sálban és sapkában kezdtem el habzsolni, a frissen vásárolt savanyúság leve pedig a pulóverem ujjába csorgott be méltóságteljesen. Ezután már nem fájt semmi… :)

"Egyben vagy még?"

Tehát azoktól, akik azt jósolták, hogy a névnapomon születik meg a kislányom, már vártam az üzenetet, hogy: „Na?” Hát, na. Semmi. A kislányom nem a névnapomon érkezik, úgyhogy az ünnepi hangulat idén is elmarad. És már megint eszembe jutott az a hurka… Meg az aznapi kiadós séta (értsd jól: egy megállónyi totyogás a kórházig, plusz visszafelé, leszállva a buszról, test átvonszolása a zebrán, majd ötméternyi lassú, hömpölygés szerű vonulás a hentesig), aztán az édes, délutántól kora estig tartó álmok – nem gondoltam, hogy ennél izgibb is lehet a névnapom. És akkor nyolcat ütött az óra… Ezzel egy időben pedig óriásit dobbant a szívem is: „Anya, nézd! Jönnék.” (Emlékszem, ehhez hasonló szívdobbanást csak akkor éreztem, amikor először megpillantottam a most már férjem.) És valami menthetetlenül folyni kezdett…

2016-ban, a névnapomon…

Ezt is ajánljuk: Mikor mész már végre férjhez?

Fotók: barizsuzsi