Szilveszterkor visszatér a TV2 képernyőjére a csatorna történetének egyik legsikeresebb műsora, méghozzá 23 év szünet után

A Galambos Lajos nevével fémjelzett Dáridó 1997 szilveszterén indult a TV2-n, az utolsó adás pedig 2002-ben került képernyőre. Csütörtökön kiderült, hogy az egykor elsöprő sikernek örvendő produkció csaknem negyedszázad után visszatér.
A mulatós zenének köszönhette parádés sikerét
Fischer Gábor, a TV2 programigazgatója az Instagram felületén közölte, hogy 23 év kihagyás után visszatér a csatorna képernyőjére a Dáridó című műsor, melynek ismét Galambos Lajos lesz a házigazdája. Galambos - aki annak idején maga is a TV2 egyik alapító tagja volt - annak köszönhette a kiugró sikert, hogy műsorában minden korábbinál nagyobb teret engedett az ezredfordulóra ismét közkedveltté vált mulatós zenének, ráadásul olyan nemzetközi sztárokat hívott meg egy-egy adásba, mint Natalia Oreiro, aki a Vad angyal című tévésorozatnak köszönhetően akkoriban gigászi rajongótáborral rendelkezett Magyarországon.
A 2000-es évek elején azonban leváltották a csatorna vezetőségét, s a Dáridó is megszűnt. Galambos Lajos ezt követően a közszolgálati televízióhoz igazolt: a Szuperbuli című vasárnap esti showműsort vezette az M1-en. A Dáridó tehát 23 éve nincs képernyőn, most viszont, ha minden igaz, eljött az újjászületés pillanata.
"Van még egy műsor, ami nagyon hamarosan, egészen pontosan az év utolsó napján visszatér a TV2 képernyőjére, ez pedig a Dáridó. Itt vagyunk a forgatáson, úgyhogy Galambos Lajoshoz fordulnék…" - árulta el Fischer Gábor egy vadonatúj Instagram-videóban, melyben a műsor régi - és leendő - házigazdája is megszólalt.
Lapozz, a cikk a galériában folytatódik!



























