Így vagyok én a világ közepe – egy csecsemő vallomása
Szegény anyám!
És akkor itt jön az, hogy nem szeretem a cukkinit és a brokkolit. Annyira aranyos anya, még el is árulja, hogy bár tudja, hogy nem ízlett a múltkor, most biztos nagyon szeretni fogom, mert most ezzel meg azzal kutyulja össze. Persze higgye csak ezt, majd úgy is meglátja. Két kanállal azért betolok, hadd örüljön a szerencsétlen! Ó, ha, látnád azt a fejet! Néha megsajnálom, de ez mit sem változtat a dolgokon…
Tízórai közben amúgy már annyira álmos vagyok, hogy nem ritkán bólogatok, ilyenkor anya vérszemet kap, hogy de jó, így legalább még ő is tud aludni egy órácskát. Magyarul, ha én elalszom, majd bizony ő is. Csakhogy én ekkor már tudom, hogy mire ő elaludna, én már kipihenten újra állok a kiságyban. És a hatás kedvéért, ordítok is addig, míg be nem ér. (Utána, persze, semmi bajom.)
Szegény anyám!
Bárcsak tudnám, mi az a kamu cirkusz!
Az előbb ecseteltem azt a bizonyos idegesítő hangot, ami még nem minden. Elég széles a repertoárom. Ugyan amióta kibújt az első két fogam, egész jó passzban vagyok. Mostanság csak akkor keseredem el, ha anya kimegy a szobából. De akkor többnyire olyan mélyről jövő, fájdalmas sírás fog el, hogy te olyat még nem is hallottál. Apropó, sírás: anya mondogat néha valami olyasmit apának, amikor hazajön a munkahelyéről, hogy aznap volt vagy két kamu cirkusz. Azt nem tudom, milyen, annyit viszont bizton állíthatok: olyankor nem könnyezem, csak a szám formálom, de közben jár a szemem, hátha látok valami érdekeset. Szóval, amikor anyukám kamu sírást emleget, akkor bármikor kizökkenhetek abból a hihetetlen fájdalmas állapotból. Te ezt biztos érted, anyáék marhára nem.
Oldalak
