Itt készülnek a legjobb Instagram fotók: interaktív múzeum nyílt Budapesten

Egy tárlat, ahol a látogató a főszereplő, ahol eggyé válhat a művészettel. A madridi, barcelonai és római sikerek után az IKONO most Budapest belvárosában nyitotta meg legújabb élménygalériáját, több mint 10 immerzív és interaktív teremmel.

Immerzív tárlat

Képzeljen el egy tárlatot, ahol ecsetként használhatjuk a kezünket, hogy fényekkel rajzoljunk a levegőbe. Ahol táncolhatunk konfettieső alatt, vagy belevethetjük magunkat egy óriási labdamedencébe. Az "immerzív élmény" pár évvel ezelőtt még szinte ismeretlen volt. Ma már egy új generációs szabadidős élmény jelzőjeként használjuk, ahol maga a látogató a főszereplő, ahol eggyé válik a művészettel, amely körülveszi. Az „immerzív élmény” úttörője, az IKONO valódi attrakció a helyiek és a turisták számára, ezért minden városban a legfrekventáltabb belvárosi területeken található.

„Azért hoztuk el ide az IKONO-t, mert az innovatív művészeti megoldások könnyedén beleolvadnak a városi hangulatba és a galéria remekül kiszolgálja a rengeteg fiatal, család és turista igényét. Akik egy művészeti, de egyben innovatív élményre vágynak Budapesten, nem hagyhatják ki” – nyilatkozta Fernando Pastor, ügyvezető.

A látogatók több, mint 10 fantáziavilágban merülhetnek el, ahol az interaktivitás minden lépésnél és mozdulatnál jelen van, ahol 1 óra mintha percek alatt telne el, és ahol a művészet egy immerzív kalanddá válik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozd fel a galériát, mutatjuk milyen fotókat lőhetsz a múzeumban!

A bolygók állása segít meghatározni, melyik napunk lesz a legszerencsésebb az őszi évszak első hónapjában. Karikázd hát be a naptáradban, még jól jöhet!

Leadfotó/Fotók: IKONO

Oldalak

Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...
Fashion&Beauty
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is...