Ő Brigitte Macron, a francia first lady ritkán látott lánya: Tiphaine szépsége és párválasztása terén is anyja nyomdokaiba lépett

Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Elképesztően hasonlít az édesanyjára
Brigitte Macron ma Franciaország egyik legismertebb asszonya, ám jóval azelőtt, hogy a köztársasági elnök felesége lett volna, tanárként és háromgyermekes édesanyaként élte mindennapjait. 1953-ban született Amiens-ben, és 1974-ben ment férjhez André-Louis Auzière bankárhoz. Házasságukból három gyermek született: Sébastien 1975-ben, Laurence 1977-ben, Tiphaine pedig 1984-ben. Brigitte eközben tanárként dolgozott, francia nyelvet és irodalmat, valamint latint oktatott, később pedig színjátszó műhelyt is vezetett. Élete azonban alapjaiban változott meg, amikor megismerte a nála csaknem 25 évvel fiatalabb Emmanuel Macront. A későbbi francia elnök akkor mindössze 15 éves középiskolás volt, Brigitte pedig 39 éves tanárként dolgozott az amiens-i La Providence gimnáziumban.
A kapcsolatuk kezdetét komoly családi ellenállás kísérte, Emmanuel szülei ugyanis először azt hitték, fiuk Brigitte lányával, Laurence-szal került közelebbi kapcsolatba. A pár ennek ellenére kitartott egymás mellett, Brigitte pedig 2006-ban elvált első férjétől. Egy évvel később, 2007-ben összeházasodott Emmanuel Macronnal, aki időközben felnőtt, sikeres politikussá vált. Brigitte férje 2017-es elnökválasztási kampányában is fontos szerepet vállalt, azóta pedig Franciaország first ladyjeként rendszeresen megjelenik mellette a legfontosabb eseményeken. Magánélete és különleges szerelmi története miatt azonban a családja is gyakran kerül a figyelem középpontjába. Galériánkban mutatjuk Brigitte gyönyörű, 42 éves lányát, aki nem csupán édesanyja szépségét örökölte, de nagyon úgy tűnik, hogy párválasztási szokását is.
Leadfotó: Getty Images































