Felkavaró és mellbevágó, mi vár azokra, akik börtönbe kerülnek Észak-Koreában: a szigorú intézményből senki sem jut ki élve

Ha valakit börtönbe zárnak Észak-Koreában, a túlélés esélye gyakorlatilag a nullával válik egyenlővé – alig vannak olyanok, akiket nem halállal büntetnek vétségeiért, ez pedig hatványozottan igaz azokra a rabokra, akik nem koreai állampolgárok, hanem külföldiek.

Kegyetlen helyek, elképesztő körülmények

Észak-Korea a világ egyik legérdekesebb országa, hiszen alig jut ki hiteles információ a Kim Dzsongun által irányított helyről, ahol gyakorlatilag minden és mindenki szabályozva van, a szigorú törvények megszegéséért pedig komoly büntetés jár – a bűnösök az esetek többségében életükkel fizetnek. Kim Dzsongun feleségének például gyakorlatilag rémálom az élete – gondoljunk csak bele, ha a legfelsőbb vezető kedvesének életét bizarr szabályok uralják, akkor vajon milyenek lehetnek a mindennapjai egy átlagos állampolgárnak? Nos, azt korábban már megírtuk, melyek az ország legelképesztőbb törvényei, most pedig szeretnénk betekintést adni abba a „világba” is, ami azokra vár, akik ellenszegülnek a tilalmaknak. Rájuk ugyanis a legkeményebb büntetések várnak a börtönökben, tekintve, hogy Észak-Korea szörnyű brutalitással börtönzi be a mai napig a külföldieket és saját állampolgárait egyaránt.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Az országot a világ egyik legelnyomóbb nemzeteként tartják számon a politikai és polgári jogok tekintetében. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerint Észak-Korában hatféle fogvatartási intézmény létezik: kwanliso (politikai munkatáborok), kyohwaso (javító- vagy átnevelő központok), kyoyangso (munkaügyi reformközpontok), jipkyulso (begyűjtő központok a kevésbé veszélyes bűnözők számára), rodong danryeondae (munkaügyi kiképző központok) és a kuryujang vagy a kamok (kihallgatásra szolgáló létesítmények vagy börtönök). Ezt a többszintű büntetés-végrehajtási rendszert már több nagynevű sajtóorgánum is a szovjet gulágtáborokhoz hasonlította, amelyekben 1918 és 1956 között 1,2-1,7 millió embert öltek meg. Észak-Korea büntetőrendszere tehát gyakorlatilag minden pontban sérti a polgári és politikai jogszabályokat, a börtönökben pedig olyan szörnyű körülmények uralkodnak, hogy a halálozási arány meghaladja a 25%-ot is. Kivégzések, nemi erőszak, brutális testi fenyítések – az észak-koreai börtönök tehát gyakorlatilag semmiben sem különböznek a náci koncentrációs táboroktól – és hogy kiknek van a legnehezebb dolguk ezekben az intézményekben? Természetesen a nőknek, a külföldi raboknak, illetve a dél-koreaiaknak, akikkel Észak-Korea a mai napig ellenséges viszonyt ápol.

Lapozz a sokkoló részletekért!

Oldalak

Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...