Sztárok

Megszületett az ítélet Szilágyi István meggyilkolásának ügyében

Szilágyi Istvánt majdnem két évvel ezelőtt a vád szerint a saját fia olyan súlyosan megverte, hogy belehalt a sérüléseibe. A gyilkossági ügyben szerdán elsőfokú, nem jogerős ítélet született.

Megrázó részletek láttak napvilágot

Szilágyi István élete 2020. május 3-án ért tragikus véget. A Keménykalap és Krumpliorr Lópici Gáspárjaként ismert színművészt a vádhatóság szerint a fia, Sz. Péter az otthonukban, brutális módon, különös kegyetlenséggel agyonverte egy kalapáccsal.

A szerdai tárgyalási napról, mely során ítéletet hoztak az ügyben, a Blikk tudósított. Mint írják, először szakértőket hallgattak meg. A bíróságon felsorolták, hogy milyen sérüléseket szenvedett Szilágyi István: a színész kötőhártyája bevérzett, arckoponyáján szilánkos törések voltak, orrcsontja törött volt, bordája eltört, 15-20 ütés is érhette a színészt. Megállapították, hogy a bordatörés keletkezhetett a halált megelőzően, vagy akár beállta után közvetlenül is, a színész többi sérülése még életében keletkezett. A bántalmazás időtartama több perc, akár fél óra is lehetett. Szilágyi Istvánon több sérülés is volt, amelyből feltételezhető, hogy védekezett, elhárító mozdulatokat tett támadójával szemben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az ügyész perbeszédében kiemelte, hogy milyen kegyetlen módon végeztek a színésszel, és hogy bár a vádlott nem ismerte el a terhére rótt bűncselekményt, és így megbánást sem tanúsított, a bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy Péter végzett az édesapjával.

Lapozz a folytatásért!

Fotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...
Fashion&Beauty
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is...