Sztárok

Tiszta apja: muszáj látnod Arnold Schwarzenegger házasságon kívüli izomkolosszus fiát

Apja nyomdokaiba lépett Arnold Schwarzenegger szerelemgyereke, aki a testépítő-színész-kormányzó legjobb tulajdonságait örökölte – legalábbis ami a hasizmokat illeti, biztosan. Ezt nem akarod kihagyni!

Kire ütött ez a gyerek?

Arnold Schwarzenegger sok mindenről híres: fiatalkorában testépítő eredményeivel ért el komoly sikereket, majd hollywoodi akciófilmjeivel vált világhírűvé, időskorában pedig Kalifornia 38. kormányzójaként vonult be a történelembe. A bulvársajtó azonban mindig is sokkal szívesebben csámcsogott a magánéletén, és Schwarzi bizony bőven szolgáltatott anyagot is számukra.

A legnagyobb bombát nyilván akkor robbantotta, amikor kiderült, hogy viszonyt folytatott a házvezetőnőjével, amiből egy gyermek is származik. Arnold és Maria Shriver televíziós újságíró 1986-ban keltek egybe, négy gyermekük született: Katherine, Christina, Patrick és Christopher. Nagyjából egy időben azzal, amikor a színész felesége világra hozta a házaspár legkisebb fiát, született meg Joseph Baena is 1997-ben. Minderre azonban csak 14 évvel később derült fény, egy ideig a fiú édesanyja volt az egyetlen, aki tudta a teljes igazságot, Schwarzenegger is csak hét-nyolc évvel később szerzett tudomást róla, mikor Joseph elkezdett feltűnően hasonlítani rá. Ezek után pénzügyileg támogatta a házvezetőnőt és kisfiának, és egy házat is vásárolt számukra.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

2011-ben aztán napvilágra került, hogy véget ért Schwarzeneggerék házassága, pár nappal később pedig a sajtó lehozta a testépítő színész szerelemgyerekéről szóló híreket. Később az is kiderült, hogy Shriver régóta gyanakodott, hogy a húsz éve a család alkalmazásában lévő, guatemalai származású Patty Baena fiának a férje az apja, ezért egyszer kerekperec rákérdezett Arnoldnál, aki nem tagadta tovább a dolgot. Hivatalosan végül 2017-ben váltak el, Arnold ekkor már két éve egy párt alkotott 27 évvel fiatalabb kedvesével, Heather Milligan gyógytornásszal.

Arnold, Maria és négy gyermekük:

Na, de mi a helyzet most Joseph Baenával? A következő oldalon eláruljuk.

Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...
Fashion&Beauty
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is...