Egészség

Ha görbén ül a gyerek – Erre figyelj szülőként, hogy elkerüljétek a gerincferdülést

„Húzd ki magad! Ülj egyenesen!” Mindenkinek ismerősen csenghetnek ezek a szavak, kinek az iskolából, kinek otthonról. Gyerekként nem figyeltünk olyan „semmiségekre”, mint a helyes testtartás, azonban szüleink/tanáraink felszólítására legtöbben gyorsan kiegyenesedtünk.

Dr. Moravcsik Bence Balázs - ortopéd, traumatológus szakorvos, gerincgyógyász

Már gimnazistakánt elköteleztem magam a gyógyítás mellett. Hiszem, hogy a páciens bizalmának elnyerése a legfontosabb, hiszen az együttműködése nélkül a gyógyulás is tovább tart. Nagy hangsúlyt fektetek a kölcsönös párbeszédre, a közérthető kommunikációra. Az emberi testben minden mindennel összefügg, ezért a mozgásszervi panaszok felderítése mellett a pszichét sem hagyom figyelmen kívül. Kérdésed van? Ide kattintva tudsz segítséget kérni!

A sok ülés veszélyezteti a gerincünket

Szülőként persze egészen más szemszögből látjuk ezt a kérdést. Ami gyermekként felesleges kötekedésnek tűnt a testtartással kapcsolatban, utólag már hasznos tanács. Főleg az ülő életmód rohamos elterjedése óta kiemelten fontos, hogy védjük gerincünket, így gyermekünkét is. A sok ülés nagy kockázatot jelent a hátfájásra, azonban ha valakinek gerincferdülése van, számolnia kell az ilyen jellegű panaszokkal. Így próbáljuk elkerülni, hogy gyermekünk gerincferdüléssel küzdjön.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Mire érdemes odafigyelni?

Szülőként a legfontosabb, hogy figyeljük a gyermek tartását ülés és járás közben. Ha görnyedésen kapjuk, nyugodtan szóljunk rá, hogy húzza ki magát! Tegyük ezt játékosan, vezessük rá a tartáskontroll fontosságára. A gyermeknek legfontosabb a szülői példamutatás. Legyünk szülőként hitelesek, mutassunk jó példát gyermekünknek. Egy idő után megtanulja a helyes példát. Ha esetleg észlelünk valamilyen aszimmetriát a vállak, vagy a csípő két oldala között, forduljunk gyermekortopéd szakorvoshoz. Az aszimmetria a gerincferdülés egyik legalapvetőbb tünete, azonban ez még nem jelent visszafordíthatatlan problémát. Szakorvosi segítséggel gyermekkorban még viszonylag könnyen kezelhető.

Mit tehetünk az egészség érdekében? Folytatás a következő oldalon!

Foó: pixabay.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Vannak mondatok, amelyek egy életre velünk maradnak. Főleg akkor, ha egy olyan embertől kaptuk őket, aki bölcsességével, humorával és csendes szeretetével egész gyerekkorunkat meghatározta.
Sztárok
Közel 20 év telt el a High School Musical premierje óta, de Zac Efron nevét újra felrobbantotta az internet – méghozzá egy kiszivárgott demófelvétel, amely állítólag megmutatja, hogyan énekelt...
Fashion&Beauty
Bár sokan úgy vélik, a hideg idő beköszöntével nehezebbé válik a divatos öltözködés, néhány kiegészítő óriási segítségünkre lehet, ha szeretnénk feldobni kissé téli szettjeinket.
Sztárok
Kristen Bell sokkoló őszinteséggel beszélt a hűségről, a házasságáról és arról, miért nem zavarná, ha férje, Dax Shepard más nőkkel feküdne le.
Lifestyle
Ma már szinte senki nem adja ezeket a neveket a gyermekének, ugyanakkor rengeteg családban élnek még ma is ilyen nevű nagyszülők vagy dédszülők.
Lifestyle
Szinte egész nap fülig ér ma a Halak szája - minden oka meg is lesz rá. Napi horoszkóp.