Egészség

A számítógépezés és az okostelefonozás káros hatásai a kezünkre

Manapság a számítógépek és az okostelefonok világát éljük, a technológiai fejlődés pedig magával hozza a kezeink egyre nagyobb mértékű terhelését is. Nincs baj, amíg nem fáj – hiszen kezünk használata annyira alapvető mindenki számára. Ugyanakkor a túlzott megterhelés komoly, nehezen gyógyuló panaszokat is okozhat, sőt, a hosszú távú hatásai sem kifejezetten egészségesek.

Dr. Lénárt Anett - kézsebész, ortopéd traumatológus adjunktus

Fodrász, könyvelő, majd agysebész szerettem volna lenni, miközben élsportolói szinten röplabdáztam. Végül sportgimnázium helyett egy kétnyelvű gimnáziumban érettségiztem. Már az orvosi egyetemen szerettem a kézsebészetbe. Hivatásom látványos, néha sorsfordító eredményekkel jár, amelyhez nagy türelem szükséges, de a siker reménye, hogy egy roncsolt végtag visszanyeri 100%-ban a funkcióját, hatalmas ösztönző erő. A Honvédkórház Baleseti Sebészeti Osztálya mellett a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelőben magánpraxist is viszek, ahol egyre jobban értékelem, hogy rendelés közben csak a betegre koncentrálhatok. Kérdésed van? Ide kattintva tudsz segítséget kérni!

Kezünk épsége kulcsszerepet kap a hétköznapokban

Gondoljunk csak bele, mennyire fontos és érzékeny „szerkezet” a kezünk: érzünk, tapintunk, fogunk, mozgatunk vele, gyakorlatilag a leghétköznapibb tevékenységeinkben van kulcsszerepe. Funkcióit kézfejenként 27 csont, 33 izom és 17.000 érzősejt biztosítja, az inak, szalagok és ízületek mellett. Ezek folyamatos karbantartása lenne szükséges, főképp azok számára, akik a mindennapi számítógépes munkával vagy egyéb monoton ismételt mozdulatokkal terhelik kezüket. Egyszerű tornáztatással, csuklókörzésekkel, nyújtással és rendszeres pihentetéssel már sokat tehetünk a normál állapot megőrzéséért. Az irodai munka során pedig különböző ergonómia megoldásokkal, pl. alkar- és csuklótámasszal védhetjük kezeink épségét.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mik a leggyakoribb problémák és kiket érintenek?

Régebben a háziasszonyok betegségének tartották például az ínhüvelygyulladást, ami napjainkban már szinte ugyanolyan arányban érint férfiakat is, mint nőket. Ennek fő oka a számítógépes, irodai munka, mely során ujjainkat, kezünket, csuklónkat folyamatos monoton munkavégzésre „kényszerítjük”. A betegségre jellemző fő tünet a fájdalom, mely az ujjakat és az alkart is érinti, duzzanattal és akár kipirosodással is járhat. Már az első tünetek észlelésekor meg kell kezdeni a pihentetést, használhatunk fájdalomcsillapító-gyulladáscsökkentő krémeket, és esetleg sínt. A pihentetés alatt pedig mindenféle munkavégzés és kézhasználat tiltott!

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A hét során egyre erősebben érzi a Vízöntő, hogy valakinek meg kell törnie ezt a csendet. Végül valószínűleg ő leszel az. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Bika hajlamos lehet csak a pozitív oldalát látni valakinek vagy valaminek. Olvasd el napi horoszkópodat!
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!