Sztárok

Mi a baj? Semmi!!! - Közös estet tart Tóth Edu és Ceglédi Zoltán

Ceglédi Zoltán és Tóth Edu közös estje hamarosan a Kompót Dumaklubban.

Tóth Edu és Ceglédi Zoltán közös estje

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A humoristaként ismert Tóth Edu és a politikai elemző, Ceglédi Zoltán szakmája látszólag távol áll egymástól, ám mégis úgy döntöttek, hogy közös produkcióval állnak színpadra. Az eset nem előzmény nélküli, hiszen 2011-ben Edu Azonnal műhely című műsorában is együtt szerepeltek, így van már közös múltjuk. Ennek akkor nem lett folytatása, ipszilonban mentek tovább – Edu stand-up előadóként, Zoltán pedig elemzőként folytatta, de utóbbi elmondása szerint mindkettőjük részéről folyamatos az átjárás a másik kertjébe. „Edu amolyan kultúrpartizánként csempész bele komoly, gyakran közéleti témákat az alapvetően szórakozni érkező közönségnek szánt előadásaiba – mondja Zoltán –, én pedig elemzőként keresem az utat, hogyan lehet a szakmaiság mellett arra is tekintettel lenni, hogy aki engem néz vagy hallgat, az, ki merem mondani, egyfajta produkcióra is vágyik.”

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.