Sztárok

Mi a baj? Semmi!!! - Közös estet tart Tóth Edu és Ceglédi Zoltán

Mi a baj? Semmi!!!

A konkrét ötlet egy sörözés alkalmával született, amikor az őrlődő Edu egy hosszú, belső tusakodás után feltette a kérdést: „Zoli, mondd meg nekem, ki az a Csepreghy Nándor?” Az est címe: „Mi a baj? Semmi!!!” pedig rengeteg jelentéssel bír. Ahogy Zoltán meséli, Edu vesszőparipája az olimpia, amit egyszerre meg lehet közelíteni a sportrajongó apuka és a politikai elemző felől is, hiszen dilemmák merülnek fel a rendezéssel kapcsolatban – baj-e, ha olimpiát akarunk rendezni, és egyáltalán „mi” akarunk-e? A „Mi a Baj? Semmi!” pedig sok, párkapcsolatban élő ember élménye is lehet, amikor csak abban vagy biztos, hogy valami baja van a másiknak, de sehogy nem bírsz rájönni, mi lehet az. Zoltán szerint ez aktuális válasz lehet a politika kérdéseire is, hiszen egyfelől rengeteg a probléma, másrészt még mindig nem omlott össze az ország a hat éve hallott apokaliptikus jóslatok ellenére.

Az elemző meggyőződése, hogy bár közhely, de igaz, hogy Magyarországon a politika már mindenhol ott van, kikerülhetetlen, ezért beszélni kell róla. A duó saját elmondásuk szerinti nagyképű vállalása az, hogy ezt egyszerre akarják informatív, elgondolkodtató és szórakoztató módon művelni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az előadás bemutatója februárban várható, és egyelőre csupán egyetlen estet terveznek. „Attól félek – mondja Zoli mosolyogva –, ha februárig a magyar belpolitika hirtelen színvonalas, okos, emberközpontú fordulatot vesz, ott állunk majd megfürödve, hogy hát tényleg nincs semmi baj.”

"Van, amikor gyerekaltatás vagy vezetés közben jut eszembe valami…" - Interjú Bödőcs Tiborral

Bödőcs Tibor egy hosszabb alkotói szabadság után 2017 februárjában új esttel lép a Dumaszínház közönsége elé. A humoristát az alkotói folyamatról és az új műsor anyagáról is kérdeztük.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nyáron nem ritka, hogy egyre több pók bukkan fel a lakás különböző pontjain. Mielőtt vegyszerekhez nyúlnál, érdemes megismerni egy olyan növényt, amelynek illatát állítólag nem kedvelik ezek a...
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!