Bőven van min parázni anyaként - Ha engeded…

Csak nekem volt tragédia az orrszívás

Hát, nem tudom, de nekem sokáig annyira abszurd volt, hogy egy üvöltő porszívóra csatlakoztatott csővel kell orrot szívni. Tudtam és láttam, hogy ez tényleg hatékony módszer az orrba nem illő dolgok eltávolítására, de azért mégis. Lölő pici kis orrát mégis hogy közelítsem meg ezzel? Ráadásul szegénykém biztos nagyon nehezen fogja viselni. Azt tanácsolták nekem, hogy próbáljam ki, nem fáj az, de én bizony egy komoly arcüregműtét után is azt mondom, isten ments! Ehhez képest én vagyok az, aki odatartja az üvöltő porszívóra csatlakoztatott csövet a gyermeke orrához. Hát, kész katasztrófa, nem?! Ezt a kínzást, ezt a borzalmas tettet! Ráadásul megkérem az apukáját arra, hogy fogja le a kezét is. Én már sírtam ekkor. Remegve kapcsoltam be a háztartási gépet, majd reszketve közelítettem az orrához. Lölő ezt is egy hang nélkül csinálta végig. Oké, az orrszívás sem katasztrófa, kedves anyuka, nyugodjon meg!

Még a mutatóujjam is megnyaltam

Idén gyorsan kitavaszodott. Vagy csak nekem tűnt úgy, mert mondjuk az első hetekben leginkább a négy fal között éltünk. Először az ablakot tártuk ki, úgy levegőztünk. Általában mire felöltöztettem Lölőt, rólam szakadt a víz. Rajta több réteg ruha, sapka, kapucni, pufi zsák, rajtam meg egy ing, kábé az is kigombolva. Az első sétánkat sosem felejtem el. Annyira boldog voltam: apa, anya és szerelmük gyümölcse a babakocsiban. És persze közben az a para, hogy elég jól fel van-e öltöztetve. Lehet, hogy kellett volna még egy réteg? Vagy épp ellenkezőleg, talán túl is öltöztettem? Őrült vicces lehettem, ahogyan próbáltam a szelet felfogni a testemmel, miközben a kis takarót húztam jobbra, majd balra, hogy nehogy legyen egy lyuk, ahol behatol a „jeges” szél (14 fok volt aznap). Meg nyalogattam a mutatóujjam, hogy megállapítsam, merről fúj. Most már azért sokkal lazább vagyok, persze gondolom, ez köszönhető a napsütésnek, ami nemcsak egyszerűbbé teszi az öltöztetést, hanem a lelkem ráncait is kisimítja. Szóval, anyuka már emiatt sem idegeskedik.

Nem túl udvariasak az utasok

Ami miatt viszont a plafonon van anyuka, az a tömegközlekedés. Még a szülésem előtt egy nappal is inkább kinéztek az üldögélő utasok az ablakon, mintsem átadják a helyet. Pedig elég egyértelmű volt, hogy nem a jóllakottságtól domborodik a hasam. Nem mintha nem bírtam volna állni, sokkal inkább tartottam attól, hogy egy nagy fékezésnél nem tudok majd megkapaszkodni és megütöm a hasam. De az esetek nagy többségében állva próbáltam erősen koncentrálni arra, hogy nem, nem lesz nagy fékezés. Szóval, nagyjából ilyen hozzáállásra számítottam akkor is, amikor először buszra szálltam Lölővel. És tényleg! Négy buszból kettőn eszük ágába sem jutott az utasoknak udvariasnak lenniük. De nem számít, tudok én vigyázni magunkra...

Ezt is ajánljuk: 5 dolog, ami szigorúan tilos, ha végre elaludt a gyermek!

Fotók: barizsuzsi