Gillian Anderson 55 évesen is csak úgy ragyog: az X-akták sztárja mindenkit megbabonázott a vörös szőnyegen

Gillian Anderson, az X-akták egykori Scully ügynöke az ötvenes éveiben is csúcsformában van, melyről soron következő Scoop című filmjének londoni premierjén is tanúbizonyságot tett.

Gyönyörűen nézett ki

Mint ahogyan az már korábban napvilágot látott, filmet készített a Netflix András yorki herceg 2019-es elhíresült - óriási hazai és nemzetközi botrányt kavaró - BBC-interjújáról, amelyben III. Károly brit uralkodó öccse igyekezett magyarázni kapcsolatát az amerikai Jeffrey Epsteinnel, akit fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt ítéltek el. Az alkotók a nevezetes interjú történetét járják körbe: bemutatják, hogy a BBC hogyan egyezkedett a yorki herceggel és munkatársaival a televíziós megjelenésről, hogyan zajlottak az interjú próbái, aztán maga a beszélgetés hogyan folyt, végül gazdag képet adnak a szóban forgó Newsnight-epizód megalázó következményeiről is. András yorki herceget Rufus Sewell, a Newsnight műsorvezetőjét, Emily Maitlis-t pedig Gillian Anderson játssza a filmben, így természetesen ő sem hiányozhatott a produkció londoni világpremierjéről, amire a napokban került sor a Curzonban. Az 55 éves színésznő csodásan festett az általa viselt estélyiben, amellett pedig vétek lenne elmenni szó nélkül, hogy milyen remekül néz ki még mindig; galériánkban megmutatjuk!

A Fox televízió sikerszériája, az X-akták 1993-tól 2002-ig futott Amerikában, s ez hozta el a nagy népszerűséget Gillian Andersonnak, aki mostanra Hollywood egyik megkerülhetetlen színésznőjévé vált az évek során.
Kattints a további képekért!

Le sem tagadhatná egymást Gillian Anderson és lánya. Nemcsak gyönyörűek, de tehetségesek is, habár Piper Maru annyira nem rajong a reflektorfényért, és a háttérből próbál meg művészként berobbanni.

Leadfotó: Gareth Cattermole/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Egészség
A kávé az egyik legnépszerűbb ital világszerte, de vannak helyzetek, amikor érdemes hanyagolni. Nagy kérdés, hogy rosszabbá teheti-e a menstruációs görcsöket.
Lifestyle
Mi magyarok is imádjuk a gombát, és egy jó gombapaprikás, vagy töltött gomba bármikor jöhet. Azonban a többség hibázik az előkészítésnél.
Fashion&Beauty
Az ékszerek mostantól nemcsak a nyakadban és a csuklódon hódítanak, hanem a legújabb manikűrtrendben is, ahol a kreativitásnak és a csillogásnak semmi sem szab határt.
Lifestyle
A Google Chrome hatalmas újítást vet be, így elég sok weboldal kerül majd blokkolás alá. Ez az egész azonban csak bizonyos embereknek lesz idegtépő.
Sztárok
Bár Julia Roberts továbbra is óvja a magánéletét a nyilvánosság elől, ez az anyák napi fotó gyönyörű emlékeztető arra, hogy a család a legfontosabb.
Sztárok
Tóth Gabit nem olyan rég még A Nagy Duett stúdiójában láthattuk a TV2-n, de közben egy olyan sztárt kellett befogadnia, aki szintén a csatornán futott be.