Sztárok

Alec Baldwin épp telefonált, miközben halálos lövést adott le az operatőrre

Az ügyészség szerint súlyosan felelőtlen tettek egész sorozata vezetett a néhai operatőrnő, Halyna Hutchins tragikus haláláig a 2021-es filmforgatáson.

Rengeteg mulasztást követett el a stáb

Mint ismeretes, Alec Baldwin amerikai filmszínész a Rust című westernfilm forgatásán, egy kellékfegyverrel lelőtte a produkció operatőrét, Halyna Hutchinst, aki nem sokkal később belehalt sérüléseibe. A hollywoodi híresség ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat januárban, és a közelmúltban számos érdekes részlet kiszivárgott a vádiratból.

A dokumentumból egyebek mellett az is kiderül, hogy Baldwin épp egy családtagjával beszélt telefonon, miközben elsütötte a kellékfegyvert, kioltva ezzel Hutchins életét - írja a BBC. A nyomozást vezető Robert Schilling elmondta: a film forgatásán arra sem fordítottak gondot, hogy rendszeresen elvégezzék a fegyverek biztonsági ellenőrzését. Hozzáfűzte: a stáb nem tartotta be a fegyverbiztonságra vonatkozó legfontosabb előírást sem, ami úgy szól, hogy fegyverrel sosem szabad olyasvalakire célozni, akire nem akarunk rálőni. A forgatáson a fegyverek biztonságáért felelős kellékes megfelelő képesítéssel sem rendelkezett, de az is szabályellenesnek minősíthető, hogy a színészek nem csak tőle vehettek át fegyvereket.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Baldwin és a fegyverekért felelős Hannah Gutierrez-Reed ügyvédei úgy fogalmaztak: a vádak nem felelnek meg a valóságnak, valamint közölték, hogy a bíróságon fogják bebizonyítani az igazukat. A hollywoodi színész korábban azt mondta, úgy tudta, hogy nem igazi fegyver van nála. Baldwinról egyébként év elején derült ki, hogy hamarosan nagypapa lesz.

Kevésbé közismert tény, de nem Meghan Markle az első színesbőrű nő, aki beházasodott egy európai királyi családba.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Lifestyle
Amikor a hosszú élettartamról és a halálozási arányt befolyásoló tényezőkről van szó, általában az olyan alapvető életmódbeli dolgok kerülnek előtérbe, mint a rendszeres testmozgás és az egészséges...
Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...
Fashion&Beauty
2026 őszén nem más, mint a piros farmer tér vissza a divatba, és az idei őszi-téli szezonban ráadásul teljesen más arcát is mutatja meg. Ez az élénk szín elsőre sokakat elriaszthat, ám néhány ügyes...
Lifestyle
Nem városi legenda, és egyre többen tapasztalják, hogy a darazsak valóban támadóbbá válnak az őszi hónapokban.