Miért sír a gyerek, amikor elmész? Mindent a szeparációs szorongásról

Neked is ismerős az a helyzet, amikor kisbabád vagy a gyermeked azonnal hangos sírásba kezd és nyugtalanná válik, ha elmozdulsz mellőle? Ne aggódj, nincsen semmi komoly baja, ez csupán a szeparációs szorongás, a kicsik érzelmi fejlődésének egyik hatalmas mérföldköve, mely az édesanyákat éppúgy megviseli, mint a babákat. De mégis mit kell tudni erről a jelenségről, mik a szeparációs szorongás jelei, és mit tehetsz a helyzet orvoslásaképpen? Cikkünkben erre kerestük a választ!

A személyiségfejlődés természetes velejárója

Szinte minden szülő átéli azt a pillanatnyi tanácstalanságot, amikor gyermeke szeparációs szorongása először jelentkezik. Az addig nyugodt, békés baba hirtelen minden alkalommal, amikor az édesanyja csak egy pillanatra is elmegy mellőle, kimegy a szobából vagy elhagyja a lakást, hangos sírásba kezd és nyugtalanná válik. A jelenségtől azonban nem kell megijedni, hiszen a szeparációs szorongás a babák és kisgyermekek személyiségfejlődésének természetes velejárója. Vannak gyerekek, akik intenzívebben reagálnak az édesanyjuk távollétére, ugyanis nemcsak sírnak, hanem hevesen tiltakoznak, sőt, egyes esetekben akár dührohamot is kaphatnak. De még ezekben az esetekben sem szabad hibáztatni őket, hiszen így fejezik ki az érzelmi biztonság iránti vágyukat, és így reagálnak a szülő (általában az anya) távollétére.

Mitől és mikor alakul ki szeparációs szorongás?

Csecsemőkortól egészen 6-8 hónapos korig az anyukák és a gyerekek szinte eggyé olvadnak: a babák úgy érzékelik, hogy édesanyjukkal egy egészt alkotnak, és szinte elválaszthatatlanok. Az említett kor után azonban a kicsik kezdenek rájönni, hogy valami hiba csúszott az egyenletbe, és komoly változások indulnak el az érzelmi- és személyiségfejlődésükben. 8-9 hónapos kor körül a baba felismeri, hogy ő és az édesanya tulajdonképpen nem egy személy, és bizonyos tárgyak és emberek akkor is léteznek, ha éppen nem látják őket a kiságyban vagy a szobában. Ilyenkor jön az, hogy amint a szülő kimegy a szobából és eltűnik a gyerek szeme elől (akár egy pillanatra is), a kicsi elkezd hangosan sírni, megrémül, és a következő alkalommal már szinte kapaszkodik az emberbe, csak ne kelljen elengednie vagy újra átélnie a különválás érzését.

A következő időszak, amikor a szeparációs szorongás nagyon erőteljesen megjelenik a kicsik személyiségfejlődésének részeként, a másfél éves kor. 18 hónaposan a gyerekek már túl vannak a kúszáson, a mászáson, és onnantól, hogy elkezdenek totyogni, majd biztosan járni és fizikailag is több dologra lesznek képesek, rájönnek, hogy ők tényleg önálló személyek. Ekkor ismét megijeszti őket a tudat, hogy egyedül, az édesanya nélkül is képesek bizonyos dolgokra. Az új helyzetekhez megint alkalmazkodniuk kell, és úgy érezhetik, azzal, hogy függetlenebbé válnak, anyukájuk már nem lesz ott velük minden pillanatban, és a biztos támasz megszűnik. Ekkor pedig újra nehezebb lesz az elválás, erősebbé válik a ragaszkodás, és bizonyos helyzetekben felüti a fejét a bizalmatlanság is pl. bölcsődei új környezetben, idegenek kezében stb.

A szeparációs szorongás 2-3 éves korra többnyire lecseng, de előfordulhatnak visszatérő sírós időszakok, például kistesó születésénél, ovi kezdésnél, bármilyen élethelyzet váltásnál pl. költözés stb. Fontos, hogy mindig felismerjük, ha gyermekünk érzelmileg túlterhelt állapotban van, és értsük meg, ebben az időszakban különösen nagy szüksége lehet ránk. Ha ölbe vágyik, vegyük fel, ha mindig velünk jönne mindenhova, próbáljunk meg ebben a rövid időszakban eleget tenni a kérésének, ha pedig este minket kér, és szeretne velünk aludni, legyünk vele kedvesek és bújjunk mellé.

A szeparációs szorongás jelei

A szeparációs szorongásnak az általános nyugtalanságon kívül vannak meghatározó jelei. Például, ha kimegyünk a látóteréből, a baba elkezd sírni, sőt, elégedetlenkedését hisztivel is kifejezheti. Az addig nyugalmas, pihentető estéket és az átaludt éjszakákat felváltják a nyugtalan pillanatok, a baba könnyebben felébred, minden neszre érzékennyé válik, és nagyon nehezen alszik vissza. Nem kötik le azok a játékok, amik korábban, sőt, nem is szeret egymagában játszani, nem lehet egyedül lekötni semmivel, hanem folyton igényli az édesanya jelenlétét. Más karjában nincs biztonsággal meg, nem szeretne új embereket megismerni, idegenekkel szemben bizonytalanná válik, de akár az édesapával vagy a közeli rokonokkal is elutasítóbb lehet, csakis egyetlen személy nyújthat támaszt és biztonságos közeget neki, az anyukája. A szeparációs szorongásnál a gyerekek tulajdonképpen folyamatosan az édesanya állandó jelenlétét és szeretetét igénylik: az ölbe vételt, a ringatást, az együtt alvást, a közvetlen testi kontaktot.

Így válhat könnyebbé az elválás

Az alábbiakban megpróbáltunk néhány hasznos tanácsot összeszedni arra vonatkozóan, hogyan könnyíthetjük meg a szeparációs szorongás időszakában az elválást, és miként lehet úrrá lenni a kialakult átmeneti, ám érzelmileg annál megterhelőbb helyzeten:

• Mindig mondjuk el neki, ha elmegyünk, hogy hová megyünk, mit fogunk csinálni, ki fog rá vigyázni abban az időben, míg nem vagyunk vele
• Mindig kössük – számára is érthető és beazonosítható dolgokhoz pl. a. napi rutinhoz – a visszatérést. Időponttal nem érdemes próbálkozni, hiszen egy kisgyerek még nem tudja, hogy mikor lesz „két óra múlva”. Ezért mondjuk inkább azt, hogy ebéd után/uzsonna előtt/fürdés előtt jövünk vissza.
• Biztosítsuk róla, hogy az, hogy elmegyünk, átmeneti, és nem hagyjuk ott sehol, tehát a dolgunk végeztével vissza fogunk érte menni vagy hazatérünk hozzá.
• A búcsúzást egyszerűsítsük le. Ne egy fél óráig köszöngessünk, puszilgassuk, ugyanis akkor nagyobb az esélye, hogy elkezd sírni utánunk, és pontosan tudja, hogy érzelmileg hogyan kell minket befolyásolnia a maradásunk érdekében.
• Mondjuk el a gyerekünknek, hogy az, hogy elválunk egy kis időre, nekünk is megterhelő, és ugyanazt érezzük, mint ő, de nemsokára ismét találkozunk. Az empátia és a helyzet átbeszélése olykor kulcsfontosságú lehet.
• Mondjuk el neki, hogy aki vigyázni fog rá, mennyi szuper programmal és dologgal készül, hogy a nevelőnéni, a szomszéd, a nagyi vagy a családtag mennyire kedves és jól fogja magát érezni vele.
• Mindig olyannal hagyjuk otthon, akit ismer már korábbról, tehát nem teljesen idegen neki. Persze ahhoz, hogy egy bejáratott bébiszitter vagy egy megbízható ember legyen vele, szükséges egy első találkozás, de inkább erre építsünk.
• A búcsú legyen boldog, tehát azt lássa rajtunk a gyerek, hogy jó kedvvel megyünk el tőle. Ne érezze, hogy nem szeretnénk nekiindulni (még akkor sem, ha így van), és ne lássa rajtunk, hogy igazából nem szeretnénk elmenni otthonról.

Leadkép és fotó: 123rf.com