Fehérneműben lépett utcára az Emily Párizsban csinos sztárja: Lily Collins sosem volt még ilyen merész

Az Emily Párizsban főszereplőjének védjegye, hogy mindig extravagáns, látványos, valamint színpompás outfiteket állít össze, ez a stílus pedig a valóságban sem áll messze a karakter megszemélyesítőjétől, Lily Collinstól, aki legfrissebb szettjével is azonnal magára vonta a tekinteteket.
Nem bízta a véletlenre a megjelenését
Az Emily Párizsban című sorozat már a bemutatása óta igazi közönségkedvenc: a széria 2020 októberében debütált a Netflixen, és pillanatok alatt belopta magát a nézők szívébe, Lily Collins bájos, kissé naiv, de végtelenül lelkes Emily Cooperje pedig olyan kalandokra hívott minket, amelyekben a divat, a szerelem, a kulturális különbségek és az önkeresés könnyed eleganciával fonódtak össze. Most azonban új korszak kezdődik: az ötödik évad nemcsak friss történetszálakat, hanem teljes szemléletváltást is ígér.
A történet ezúttal Párizsból Rómába költözik, ahol Emilynek komoly szakmai kihívásokkal kell szembenéznie. Feladata nem kisebb, mint a Savoir olasz irodájának felépítése és felfuttatása, miközben nagyszabású kampányokon dolgozik különböző márkák számára. A munka mellett a magánélete is új irányt vesz: folytatja kapcsolatát olasz szerelmével, Marcellóval (Eugenio Franceschini), miközben próbálja feldolgozni a Gabrielhez (Lucas Bravo) fűződő, érzelmileg viharos múltját. A nézők egy érettebb, bátrabb és érzelmileg összetettebb Emilyt ismerhetnek meg, aki már nemcsak sodródik az eseményekkel, hanem tudatos döntéseket hoz – a szívével és az eszével egyaránt. A sorozat alkotója, Darren Star szerint az új évad „két város története” lesz: Párizsé és Rómáé. Emily élete szó szerint és átvitt értelemben is két világ között zajlik majd, ahol a szerelem, az ambíció és az önmegvalósítás új szintre lép. Lily Collins egy decemberi interjúban azt is elárulta, hogy Emily vadonatúj frizurával tér vissza – mert nála minden változás a hajjal kezdődik. És ha Emily változik, vele együtt változunk mi is, nézők, akik újra készen állunk arra, hogy elmerüljünk Európa romantikus, színes és inspiráló forgatagában.
És most jöjjön a jó hír, amire minden rajongó várt: az Emily Párizsban 5. évada december 18-án, azaz most csütörtökön visszatér a Netflix kínálatába! A bejelentést a sorozat alkotói már 2025 augusztusában megosztották az Instagramon, egy olaszos hangulatú üzenettel: „Benvenuto!” – vagyis „Isten hozott!” szöveggel. Az első képek igazi „la dolce vita” életérzést sugároztak, a rajongók pedig azonnal elárasztották lelkes kommentekkel a közösségi oldalt. És hát talán nem túlzás azt mondani, hogy ez az a karácsonyi ajándék, amelyre mindannyian vágytunk. Ahogyan azt pedig már megszokhattuk, az alkotás sajtókörútja is jó nagyot szólt, természetesen lehengerlőbbnél lehengerlőbb outfiteket felsorakoztatva. Az egyik legemlékezetesebb szett pedig ki máshoz, ha nem a főszereplőt alakító színésznőhöz köthető? Galériánkban megmutatjuk, milyen extravagánsan jelent meg nemrég Lily:
Leadfotó: XNY/Star Max/GC Images



























