Elárulta a titkot a személyi edző: Ha így eszed a szénhidrátot, egy dekát sem fogsz hízni

Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a pluszkilókból anélkül, hogy teljesen le kelljen mondanunk a nem éppen diétás finomságokról.

Minden az odafigyelésen múlik

Sokan folyamatos harcot vívnak a pluszkilók ellen, amit csak tovább nehezít, hogy a rengeteg elérhető fogyókúrás módszer között szinte lehetetlen eligazodni. Ráadásul a tartós eredményhez nem elég csupán az étkezésre odafigyelni, hiszen a rendszeres testmozgás is elengedhetetlen része a sikeres fogyásnak – a sportolás nemcsak az elégetett kalóriák miatt fontos, hanem azért is, mert segít az izomtömeg megtartásában, támogatja az anyagcserét, valamint hozzájárul az általános egészség megőrzéséhez. Sőt, a gyakori edzés a léleknek és az elmének is rendkívül jót tesz, mivel a fizikai aktivitás csökkenti a stresszt, segíti a szorongás és a depresszió leküzdését, valamint fokozza a boldogságérzetért felelős hormonok, például az endorfinok termelődését. Emellett javítja a koncentrációt, az alvás minőségét és az általános mentális teljesítményt is – tehát, egy jól felépített edzésterv az életminőséget is jelentősen javíthatja amellett, hogy formálja az alakot. Ám abban sokan egyetértenek – hiszen ez az egyik legelterjedtebb nézet –, hogy a szénhidrátokat drasztikusan minimalizálni kell a testsúlycsökkentés érdekében. Szinte minden népszerű diétában – legyen szó keto, paleo, mediterrán vagy dukan étrendről – azt halljuk, hogy a tészta, kenyér, illetve rizs elhagyása bizony megfontolandó lépés. Emellett többen úgy gondolják, hogy a fogyás érdekében drasztikusan csökkenteni kell a szénhidrátbevitelt, de egy személyi edző, Nathan Joseph szerint ez nem feltétlenül igaz: rendszeresen cáfolja a táplálkozással és diétákkal kapcsolatos tévhiteket, egyik friss TikTok-videójában pedig megosztotta, hogy valójában több szénhidrátot fogyaszthatunk, mint gondolnánk, anélkül, hogy zsírtömeget szednénk fel. A szemléletes felvételen bemutatta, hogy mit jelent 250 gramm szénhidrát bevitele a szervezetbe, és elmagyarázta, hogy ennek elfogyasztása után a testsúlyunk ugyan 1 kg-mal növekedhet, de ez nem zsír formájában történik. Ha kíváncsi vagy a részletekre, olvass tovább a galériában!

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Leadfotó: 123rf

Forrás: Daily Star

Oldalak

Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!