Német örökösnőnek hazudta magát, lecsukták, ma sikeres influenszer

Újra rácsok mögött

A karma végül rátalált Annára, ugyanis 2021 márciusában újból letartóztatták, ezúttal a bevándorlási hivatalból... Lejárt a vízuma. Már az első szabadon bocsátásánál jelezték neki, hogy hagyja el az országot, de Anna nem sietett sehova. A tervek szerint március 26-án fogják deportálni Németországba, addig pedig börtönben marad. Az ügyvédjén keresztül több kérvényt is beadott, hogy az USA-ban maradhasson - arra hivatkozva, hogy ő és családja is számos halálos fenyegetést kapott - de a legtöbbet már elutasították. Januárban elkapta a koronavírust is, több mint egy hétig tartották karanténban. Az Insidernek erről így nyilatkozott: "Biztos életben maradok, de még sosem voltam ilyen beteg." Bár úgy tűnik, Annának nincs sok esélye a maradásra, továbbra is foggal körömmel küzd a deportálás ellen - írja az Esquire.com.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az új Netflix dokumentumfilm egy hírhedt szélhámos történetét meséli el, aki a Tinder társkereső alkalmazást használta arra, hogy luxus életet éljen, miközben nőket vert át és tett tönkre mint lelkileg, úgy anyagilag Európa-szerte. Azt hinnénk, ezek után minimum élete végéig börtönben csücsül, ám erről szó sincs.

Fotó: instagram.com/theannadelvey

Oldalak

Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...