Fogyni akarsz? Ezzel a 3 újévi fogadalommal csak rontasz a helyzeten

Te is fogadtál már meg valamit szilveszterkor? A legtöbben azt ígérik maguknak, hogy változtatnak az életük minőségén: többet fogok mozogni, kevesebbet fogok enni, lefogyok x kilót, leszokom a cigiről stb. De lássuk a három legtipikusabb fogadalmat - és a hibáikat!

Azok a híres fogadalmak

Személyi edzőként az ember sok újévi fogadalom megvalósításában vesz részt, így nem véletlen, hogy januárban szinte megduplázódik az edzőtermi látogatók száma. Persze azt is tegyük hozzá, hogy márciusra ez a szám visszaesik a felére. Év végén az emberek nekidurálják magukat, hogy "akkormostmáraztán" lefogyok, izmosodok, feneket kerekítek, eltüntetem a narancsbőrt és így tovább. Ismerős fogadalmak?

1. "Jövőre lefogyok!"

Oh, ha annyi forint húzná a zsebünket, ahányszor ezt hallottuk, vagy mi magunk mondtuk. Ugye? Ha úgy gondolod, hogy eljött az ideje a fogyásnak, akkor hajrá. Persze, ehhez nem kell megvárnod a január elsejét, de az sem szerencsés, ha augusztustól erre az időpontra készülsz, de addig meg felfalod a hűtőt, mondván, hogy utána már úgysem eszel. Ez is ismerős? Ha mégis úgy gondolod, hogy a fogadalmad része lesz a fogyás, tűzz ki pontos célt, amit tudsz is mérni és örülhetsz, ha elérted. Legyen a célod mínusz 5 kg vagy mínusz egy lyuk az övön, netán a mínusz 20 cm, a lényeg, hogy konkrét legyél. Sőt, érdemes ezt a célszámot kifüggesztened, hogy minden nap figyelmeztethesd magad a fogadalmadra.

2. "Januártól többször edzek!"

Oké. És mennyivel? Ha eddig nem edzettél, akkor a havi 1 alkalom is több az eddiginél, nem? Szóval ez esetben is fontos a konkretizálás. Tűzd ki mondjuk azt, hogy heti 2-szer súlyzózol, egy hónapig edzel egy fittness teremben, minden este futsz egy kört a ház körül, vagy reggelente fekvőtámasszal kelsz. Sajnos az a tapasztalat, hogy ha az ember nem ad magának konkrét parancsot, akkor elsikkadnak a fogadalmak, és még csak nem is tudod őket visszaidézni, mivel nem mondtál semmi konkrétat. Tudod, miért félünk konkretizálni? Mert ez egy visszakozási biztosíték. Vagyis, ha nem teljesíted, akkor sincs semmi, mert nem is tudod, mit kellene pontosan teljesíteni - olyan ez, mint a pusztába kiáltott szó. Ha komolyan gondolod ezt a fogadalmat, határozd meg pontosan, mi a célod vele. Legalább lesz ok az ünneplésre is, ha tartod magad hozzá.

A legtipikusabb fogadalmat a következő oldalra hagytuk!

Fotók: pinterest.com, garytrautloff.weebly.com

Oldalak

Lifestyle
A mosogatógép tablettáknak nem csupán a mosogatás során vehetjük hasznát: számos módon lehetnek segítségünkre a háztartás körüli feladatokban, éppen ezért érdemes belőlük minél többet tartani otthon.
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.