Lifestyle

Apa lettem!

Végre otthon!

Tudod… van egy olyan érzésem, hogyha nem ez történik velünk ami, nem kerülünk kapcsolatba ezzel a módszerrel. Tehát az Égiek valahogy arrafelé irányítottak bennünket. Persze lehet, hogy nevetségesnek találod ezt az eszmefuttatást, mert úgy gondolod, hogy a baj az magától megtörténik és kész, de én próbálom mindennek megkeresni a miértjét.

Szóval akár haza is mehettünk volna a kórházból, hisz minden eredmény jó, de Lacika menet közben besárgult. Eddigre már kiengedték Juliskát és ott tudott lenni végig a babával, ráadásul egy nappal később felszabadult egy egyágyas szoba, amiben egy kihajtható fotelágy volt, tehát ott is tudott aludni mellette. Borzasztó kényelmetlen volt, de legalább vízszintesbe tudta magát helyezni. Én minden nap itthon aludtam, de reggel az első utam oda vezetett, és este az előadás után, szintén bementem hozzájuk. Aranyosak voltak a nővérek, két nap után már rám se szóltak, hogy ilyen későn már nincs látogatás. Tudták, hogy éjfél körül úgyis elhúzok. Muszáj volt pihennem, mert minden nap játszottam azon a héten. Valószínűleg lemondhattam volna az előadásaimat, de a kórházban nem tudtam mit segíteni, és ha még a bevételünk is megcsappan! Hiszen csak akkor van lóvé, ha játszom, nincs havi fix, vagy ilyesmi. Amit tudtam, azt napközben megtettem. Reggelit vittem Juliskának, mert ennivalót nem biztosítottak természetesen. Bár ezt nem is lehetett elvárni a csecsemőosztálytól. Ebédet vittem, gyümölcsöt, rágcsálnivalót, rengeteg vizet. Amit épp a kedves megrendelő kívánt. :)

Végül egy hét után jöhettünk haza, azzal a feltétellel, hogy pénteken kontroll vizsgálatra és az első védőoltásra vissza kell vinni a kicsit. Hiszen alapesetben ezt az újszülött még a kórházban megkapja, a hazaengedése előtt, de mivel a mi gyermekünk nem abban a kórházban volt, ahol született, itt kapta meg. Mindegy. A lényeg, hogy mehetünk!

Fantasztikus érzés volt! Mindketten ugráltunk örömünkben! Délelőtt lenyomtam egy Mary Poppins próbát, és amint végeztem, rohantam a kórházba. Kipakoltam a cuccokat (háromszor kellett fordulnom), majd a gyereket! Az első utunk hazafelé nagyon nyugodt volt, szinte végigaludta. Itthon pedig nekiláttunk a mi kis saját életünknek. Nagyszerű érzés volt. El sem tudom mondani mennyire. A Gyerek nagyon jófej! Viszonylag jól alszik, ami azt jelenti, hogy nem kell hozzá óránként felkelni, hanem 2-3 órát simán végigalszik két etetés között. De arra is volt már példa, hogy öt órát aludt egyhuzamban. :) Hát, nem rám ütött! :)

Az izomrángásai nem tűntek el. Majd’mindennaposak. De rendszeresen járunk Dévény “tornára” és bízunk a legjobbakban. Ez itt nem a reklám helye, de komolyan hiszem, hogy a legjobb helyre került a gyermekünk. Az Alapítványnál a legfontosabb a megelőzés! Amiben a jelenlegi orvostudomány még nem képes hinni. Egyelőre ott tartanak, hogy a már meglévő tüneteket kezeljék. De egy ilyen kisbabánál nincsenek tünetek! Olyan kicsi, hogy még a fejét se bírja tartani, így nem láthatod előre, hogy esetleg problémája lesz-e a járással, a mozgáskoordinációval, esetleg a beszéddel, később a tanulással. És ha megvárnám ezeket a tüneteket, már régen rossz. Akkor már csak azokat a tüneteket, a már meglévő állapotot tudják kezelni. Ott már nincs mit megelőzni! Ezért is tartanák fontosnak a Dévény Alapítvány szakképesített, orvosilag és államilag is elismert dolgozói, hogy ezek a babák már az inkubátorban, tehát közvetlenül a születésük után megkapják ezt a kezelést! És akkor, ahogy a honlapjuk is írja, a gyerekek nyolcvan százaléka minden maradandó károsodás nélkül felcseperedhetne. De egyelőre nem tartanak itt.

És hiába írom, hogy orvosilag elismert, sajnos nagyon sok orvos ellenérzéseket táplál e módszer iránt. Saját tapasztalatból is tudom. Az egyik osztályvezető főorvos azt mondta, hogy szerinte nyugodtan el lehet vinni a gyereket, hogy kicsit megmasszírozzák, az most speciel neki is jól esne, de igazából csak akkor kell elvinni egy szakemberhez, ha valami baja van. És addig meg hadd rángatózzon a szerencsétlen? - de ezt már nem kérdeztem meg tőle. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy állítólag már több gyermekorvos is ajánlja a szülőknek, hogy vigyék ide a gyereket. Én még egy ilyennel sem találkoztam, de ez nem jelent semmit.

Az azonban megdöbbentő tanulság, hogy az orvosok túlnyomó többsége egy furcsa betegségben szenved. Én magam úgy nevezném, hogy kóros orrfennhordás. Persze, mély tisztelet a kivételnek, kedves Fodor Anna. De a többségük fennhéjázó és túl magas lovon ül. Olykor lekezelő stílusban beszél veled, még a legszorultabb helyzetedben is. Félreértés ne essék, nem azt várom egy orvostól vagy ápolótól, hogy kisírhassam magam a vállán, majd elhívjon teázni, szó sincs róla! De azt igenis elvárom, hogyha egy aggódó szülővel találkozik, vagy férjjel, vagy akármilyen hozzátartozóval, aki nem pénzt tömköd a zsebébe, hanem pusztán egyenes tájékoztatást vár, akkor azt igenis megkapja! Az a dolgotok, tisztelt orvosok és ápolók, hogy magyar emberek számára érthető nyelven elmagyarázzátok, hogy mi a baja a betegnek. Már persze, ha tudjátok. Ne dobálózzatok hemoglobinnal meg vérsejtszámmal meg görbékkel, mert az orvoslást csak a Dr. House-ból, a Vészhelyzetből vagy maximum a Jóban Rosszbanból ismerem. És ezt most nem bántásból mondom, hanem tisztelettel kérem.

Mert tudom, hogy te vagy ön, nap, mint nap találkozik aggódó szülővel, élettárssal vagy gyermekkel, és neked ez már rutinszerűen megy, a könyöködön jön ki, és a hátad közepére sem kívánod a beszélgetést, mert ezer dolgod van. Kevesen vagytok és így is többet dolgozol a kelleténél azért a nem túl nagy fizetésért, és ha nem lenne hálapénz, nehéz lenne fenntartani az általad választott életszínvonalat, de ha egy pillanatra belegondolsz, azoknak az embereknek most csak te tudsz magyarázatot adni arra, hogy a szerettük milyen állapotban van, mire számíthatnak a gyógyulása terén, illetve mit tehetne azért, hogy segítse a mihamarabbi felépülését. Szerinted mi lenne, ha én is unottan mennék föl a színpadra? Mer’ én már sokszor csináltam, én tudom a végét, nekem nem viccesek a poénok, hisz már ezerszer hallottam őket. De attól még elvárom, hogy megvedd a lassan aranyárban mért jegyeket és lilára tapsold a tenyered meg füttyögj, állj fel és úgy ünnepelj, amikor meghajolok. Mer’ nekem ez jár…

Nem, barátom… Ez nem így működik! Választottál egy szakmát a szépségeivel és kellemetlenségeivel együtt! Akkor légy szíves, legyél professzionális és emberséges. És ígérem, hogy ugyanezt várhatod tőlem is!

Köszönöm nektek!

Sokat gondolkodtam azon, hogy ezt megosszam-e veletek. Ez mégiscsak magánügy, ráadásul a mi családi életünk egy elég nehéz időszaka volt. De úgy döntöttem, hogy megosztom a kisfiam születésének körülményeit, hátha segíteni tudok vele másoknak. Ha esetleg más is hasonló helyzetbe kerül, tudja, mire számíthat! Ilyen helyzetben az ember úgy érzi, kirántották a lába alól a talajt, teljesen tehetetlen és rá van utalva az orvosokra, ápolókra. De úgy érzem, mindig van jó megoldás. Mi most a Dévény módszerről gondoljuk azt, hogy a mi élethelyzetünkben ez a legjobb út. Van más módszer is, de nekünk ez a legszimpibb. Nem kell a gyereket három óránként a fejénél fogva húzni a padlón, nem kell percekig hengergetni egy pokrócban vagy hasonlók. Ezeknek én felnőttként sem örülnék. Másnak persze lehet, hogy más módszer a hozzá közelebb álló. Én próbáltam a leghumánusabb, legemberközelibb, gyermekbarát módszert megtalálni, ráadásul sok jelet kaptam, hogy ide vigyem. Hát megtettem. Eddig nem bántam meg! :) Mert nemcsak, hogy jó, látom a gyereken, amikor kezelik, hanem szemtelenül olcsó is.

Összefoglalva: jól vagyunk! A kisbabánk szép, egészséges, legszebb és legokosabb! ;)

Néha még remeg a keze alvás közben, de hamarosan kinövi! Fő az optimizmus, hisz a gondolatainknak teremtő ereje van. Ez a furcsa kezdet pedig csak még szorosabbá fűzi a kis családom tagjai közötti kapcsolatot. És ez igaz a legszűkebb és a legtágabb értelemben is! Annyi odafigyelést és szeretetet, amit külön-külön a családunktól, szülők, nagyszülők és testvérek részéről, annyi érdeklődést, bíztatást, segítségfelajánlást az unokatestvérektől, annyi ölelést a barátoktól és kollégáktól - azt hiszem, még sohasem kaptam! Szóval nagyon szépen köszönjük! Szívből! Megkönnyezem, ha belegondolok, hogy mennyi szeretetet kaptunk ezekben a nehéz napokban. Nem is tudom, hogy köszönhetném, hogy köszönhetnénk meg ezt a sok-sok pozitív energiát! Tudnotok kell, hogy nagyon sokat segítettetek!

Köszönöm!

SántaLaci

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...