Ahogyan a kislányunk cseperedik, úgy egyre kalandosabb az életünk

„Életeim, menjünk el hosszú hétvégézni!” – így kezdődött minden. A férjem életei pedig mindig boldogan indulnak útnak, mert a családos utazások annyira jók. És, mi tagadás, ahogyan cseperedik a kislányunk, egyre kalandosabbak is…

barizsuzsi - blogger

Egy anyuci vagyok. Egy anyuci a sok közül, aki túl ugyan a harmincon, de megtalálta a szerelmet. Feleség lett, férje lett, akivel együtt nevelgetik boldogan tüneményes Lölőkéjüket. Ha szeretnéd megismerni egy kissé buggyant anyuka tűnődéseit, gondolatait, kalandjait, blogomban mindenképpen tarts velem!

Laza készülődés

Ami azt illeti, a hármasban utazást már elég korán elkezdtük, Lölő, a születése előtt három hónappal már velünk volt Norvégiában. Aztán két hónapos volt az első közös vakációnkon, és alig öt hónaposan meghódította a Balatont is.

Az utazásra való készülődés a korábbiakkal ellentétben már nem akkora gáz. Már nem kezdem el a listázást és a pakolászást egy héttel az indulás előtt, rájöttem, hogy elég az utazás délelőttjén a táskába gyömöszölni a fél házat. Ráadásul már babakádat sem viszünk, egyrészt, mert rájöttünk, hogy anélkül még levegőt is kapunk az autóban, másrészt pedig, már egy nagylánnyal megyünk, akinek még nagyobb kaland zuhanyozni. Szóval, gondoltam én, hurrá, máris nyaralunk, jót pihenünk, kisimultan visszatérünk, és juhú, de jó lesz minden!

Hát, figyelj…

Néhány lépéssel hirtelen nagylány lett

A mi Lölőkénkkel autókázni álom. Szépen alszik, ha pedig felébred, nyomunk egy kis talpalávalót és boldogság van. Amikor esetleg mégis jönne a nyűglődés, szerencsére általában megérkezünk. Ezúttal egy Sopronhoz közeli településre. Kipakoltunk, gondoltuk, elrendezkedünk, majd jöhet a késő délutáni, majd az esti rutin a játékkal, a vacsival és fürdéssel. Miután a kétszázhetven táskával bezuhantunk a szálláshelyre, egymásra mosolyogva nyugtáztuk, hogy itt aztán tényleg megpihenhetünk. És ebben a pillanatban Lölő két lábra állt, és egy műanyag ételdobozzal a kezében elindult a konyhaszekrénytől a szobán át felénk. Egyedül, kapaszkodás nélkül. Az első önálló lépéseket ugyan már decemberben megtette, de arra egyikünk sem számított, hogy ilyen határozottan indul útnak. Hát, csodálatos érzés volt! Pláne úgy, hogy aznap ünnepeltük a férjem szülinapját is. Szóval, ez volt Lölő legnagyobb ajándéka apának (is). Aztán persze jött egy kis para, mert mégis vadidegen a terep, a kő viszonylag hideg a házban és járáskezdéshez iszonyú veszélyes. Az első olyan igazi lépésekhez elég masszív, na. De nagyon menő szülők lévén ezt is megoldottuk: szereztünk egy szőnyeget. Úgyhogy para kicsit lejjeb adva. Na, és akkor innentől kezdve…

Oldalak

Szólj hozzá Te is!