Sztárok

Amit Tóth Vera mond Tóth Gabi friss botrányáról, az túlmutat mindenen

Semmi köze a politikához

A Megasztár egykori győztese nem próbálta mindenáron megvédeni testvérét, és éppen ettől vált különösen erőssé az üzenete. Tóth Vera világosan kimondta, hogy pontosan tudja, mit képviselt és mit tett Tóth Gabi az elmúlt években, milyen politikai ügyek mellé állt oda, és azt is elfogadja, hogy mindennek lehetnek következményei. „Nem vagyok vak, és nem vakít el a testvéri szeretet sem” – írta, hozzátéve, hogy nem akarja felmenteni húgát semmi alól, és azt sem állítja, hogy minden őt érő kritika igazságtalan. Szerinte azonban fel kell tenni a kérdést: „Hol van az a pont, ahol még képesek vagyunk azt mondani: rendben, nem értek egyet veled, haragszom rád, felháborít, amit képviselsz, számon kérem rajtad, de attól még nem akarlak emberileg megsemmisíteni.” Vera szerint ezt a határt Tóth Gabi esetében már régen átlépték, hiszen az évek során a politikai vagy közéleti viták sokszor már nem arról szóltak, amit Gabi mondott vagy tett, hanem a testéről, arcáról, hajáról, hangjáról, nyelvtudásáról, anyai képességeiről, értelmi szintjéről és puszta létezéséről. „És egy ponton túl ennek már semmi köze a politikához” – fogalmazott. A legerősebb gondolata talán mégis az, hogy a Tóth Gabi körül kialakult indulat szerinte már nem csupán egyetlen emberről szól, hanem a társadalom lelkiállapotáról is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„A szorongás mindig valamilyen testet ölt magának, sokszor épp Tóth Gabinak hívják” – írta. Vera ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy lehet kritizálni, vitatkozni, számon kérni és nem szeretni valakit, de az emberi méltóságot akkor sem kellene elvenni tőle. „Mióta jelenti a politikai állásfoglalás azt, hogy valaki egyúttal lemond az emberi méltósághoz való jogáról?” – tette fel a kérdést. Azt is üzente: a változás nem kezdődhet pusztán politikai oldalak lecserélésével, mert mindenkinek van felelőssége abban, milyen hangnemet enged meg magának. „Talán ideje lenne egy kicsit kevesebbet gyűlölni egymást” – írta, majd arra kérte követőit, hogy ne gyűlöletkeltéssel válaszoljanak a gyűlöletre. Üzenete végén pedig arra emlékeztetett: „Sem a kormány, sem egy politikus, senki nem fogja” elvégezni helyettünk azt a belső munkát, amelyre szükségünk van. Tóth Vera tehát nem felmentette a húgát, hanem valami sokkal nehezebbre vállalkozott: egyszerre beszélt felelősségről, következményekről, önreflexióról és arról, hogy a politikai vita közepette sem szabad megfeledkezni arról, hogy a másik oldalon is egy ember áll.

Címlapfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...