Almaecetes víz helyett ebből igyál reggel éhgyomorra, és leolvadnak rólad a kilók nyárra: egy deka súlyfelesleg sem marad rajtad

Sokan még csak nem is hallottak ennek a különleges zöldségnek a létezéséről, pedig amellett, hogy a belőle készült ital segíti a fogyást, még számtalan jótékony hatása van szervezetünkre nézve.

Ismered ezt a zöldséget?

Jó pár éve nagyon divatos egészségesen és tudatosan élni, így az emberek próbálnak odafigyelni arra, hogy minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasszanak. Szerencsére van is erre rengeteg alternatíva, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy a piacon bizony bőven lehet válogatni a finomabbnál finomabb zöldségek és gyümölcsök közül, így mindenki meg tudja találni azokat, amelyek számára a legjobban ízlenek. Az okáról azonban sokan még ennek ellenére sem hallottak, pedig ahogyan a Házipatika is írja, ez egy évszázadok óta használt afrikai zöldség, amit bámia néven is ismernek, a termések pedig leginkább a paprikára emlékeztetnek. Az egy dolog, hogy az okra sokféleképpen elkészíthető, de számos pozitív egészségügyi hatása is van, többek között fogyni is lehet tőle, ha beáztatjuk egy éjszakára vízbe az okra termését, majd másnap ezzel az itallal indítjuk a napot. Galériánkból megtudhatod, hogyan is hat a testedre ez a hihetetlenül egészséges, zöldséges víz!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha te sem szeretnéd idő előtt elveszíteni szellemi frissességedet és agyi jólétedet, akkor jobban teszed, ha kerülöd ezeket az egyszerű és sokszor ártalmatlannak tűnő mindennapi szokásokat.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Az Agymenők imádott Pennyje, Kaley Cuoco pár hete még nagy pocakkal ragyogott a BAFTA Tea Partyján, most pedig már élete is adott a második gyermekének is.
Egészség
Ennyiszer kellene porszívózni, hogy ne okozzon egészségügyi kockázatot a szőnyeg.
Fashion&Beauty
Amikor ma a magas sarkú cipőre gondolunk, a legtöbb ember lelki szemei előtt kecses női sziluettek, vörös szőnyeges gálák vagy az elegáns irodai szettek jelennek meg. A tűsarok a nőiesség, a csábítás...
Lifestyle
Teljesen más teregetési módszert kell bevetni a mosás után, mint amit eddig alkalmaztunk.
Lifestyle
Bár a ducibb újszülötteket gyakran tekintik az életerősnek, és a magas születési súly önmagában nem jelent betegséget, ugyanakkor a legújabb kutatások szerint összefüggés lehet születés súly és a...