Nem csak Marilyn Monroe folytatott viszonyt John F. Kennedyvel: ez a gyönyörű A-listás színésznő is az elnök szeretője volt

Az senki számára sem újdonság, hogy a néhai amerikai elnök, John Fitzgerald Kennedy többször is hűtlen volt a feleségéhez; számtalan szépséggel került közelebbi viszonyba, köztük egy olyan színésznővel, akiről akkoriban nem is gondolta volna a nyilvánosság, hogy gyakran megfordul a politikus ágyában.

Sokszor félrelépett

Marilyn Monroe 1962. május 19-én a Madison Square Gardenben egy demokrata párti rendezvényen énekelte el már-már erotikus előadásmódban az elhíresült születésnapi köszöntőt, vagyis a Happy Birthday, Mr. President című számot John F. Kennedy elnöknek, aki pár héttel később töltötte be a 45. évét. A díva egy gyönyörű, testszínű darabot viselt, ami olyan szűk volt, hogy szó szerint bele kellett varrni, és annyira rásimult, hogy szinte meztelennek tűnt benne a színésznő. Akkoriban Kennedy és Monroe viszonyától volt hangos a sajtó, az pedig nyílt titokként kezelte mindenki, hogy az elnök a Van, aki forrón szereti sztárja mellett más csinos hírességekkel is intim viszonyba került. Többek között megfordult az ágyában Anita Ekberg, Marlene Dietrich és Angie Dickinson, ám az kevésbé közismert tény, hogy volt egy másik A-listás filmcsillag is, aki a néhai politikus szeretői közé tartozott. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Minden idők egyik legnépszerűbb amerikai filmsztárja, Gary Cooper gondoskodó és szeretetteljes családapa volt, a szép nőknek azonban nehezen tudott ellenállni – közel 30 évig tartó házassága alatt több szerelmi kalandja is akadt, melyek felesége előtt sem maradtak titokban.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
A 2004-es Mean Girls nem csupán egy könnyed tinikomédia, hanem olyan film, amely máig meghatározó élményt nyújt a nézőknek, és a színészek karrierjében is mérföldkőnek számít.
Lifestyle
A Szűz fogadja el a segítséget, amit felajánlanak neki. Heti horoszkóp.
Sztárok
Shirley Henderson különleges helyet foglal el a Harry Potter-univerzumban – nemcsak ikonikus alakítása, hanem az ahhoz vezető rendkívül szokatlan út miatt is.
Sztárok
Az udvar falain belül mostanában nem a megszokott, fegyelmezett rend uralkodik: a hercegi pár kapcsolatáról egyre több pletyka kering, miszerint a felszín mögött komoly feszültségek húzódnak meg.
Lifestyle
2026 a kínai asztrológia egyik legizgalmasabb ciklusát hozza el: a ritka és erőteljes Tűz Ló éve minden jegynél új energiákat, lehetőségeket, de kihívásokat is tartogat.
Sztárok
A Diana hercegnő zűrös házasságáról szóló szaftos dráma helyett egy nyugtalanító híren csámcsogtak az emberek 1987-ben II. Erzsébet királynővel kapcsolatban, ugyanis igencsak sokkolta a közvéleményt.