Borzalmas balesetben lelte halálát a 29 éves királyné: szívszorító, ami a gyönyörű és népszerű nővel történt

Asztrid svéd hercegnő, aki később házassága révén Belgium királynéja lett, hatalmas népszerűségnek örvendett népe körében, így nem meglepő, hogy mindenkit sokkolt korai és váratlan halála, amely épp vakációja során érte őt.

Szerelem volt első látásra, majd az élet közbeszólt

Asztrid hercegnő 1905-ben látta meg a napvilágot Károly svéd királyi herceg és Ingeborg dán királyi hercegnő harmadik lányaként. Asztrid testvére közül Margit egy dán herceghez, Márta pedig a norvég trónörököshöz ment feleségül, így nem meglepő, hogy Asztridot is egy hercegnek szánták szülei, akik egyébként nyugodt és boldog gyermekkort biztosítottak a gyerekeknek, nagy hangsúlyt helyezve a jó oktatásra és a svéd népművészet szeretetére. 1926-ban aztán a hercegnő életébe is váratlanul betoppant a szerelem, amikor is Svédországba látogatott Erzsébet belga királyné, aki azonnal felfigyelt a meseszép Asztridra, akit fiának, Lipót belga királyi és brabanti hercegnek szánt feleségül. Később Erzsébet így nyilatkozott Asztridról: "Húszéves, elbűvölő, magas, karcsú, jó felépítésű, az arca kerek, a bőre rózsás, nagyon szép bőre van, barna haját rövidre vágva hordja, nagy kék szeme van, akár egy macskának" - fejtette ki véleményét a fiatal szépségről a belga királyné, aki ezek szerint jól megfigyelte a hercegnőt, hiszen még azt is megjegyezte, hogy az egyik fogán egy picike fekete folt van, és Asztrid rettenetesen félénk. Lényeg a lényeg, a belga trón várományosának annyira megtetszett anyja leírása alapján a lány, hogy hamarosan ő maga is elutazott Svédországba, hogy saját szemeivel is láthassa a hercegnőt, aki természetesen nem okozott neki csalódást. Hamar nagy szerelem szövődött a két fiatal között, de az élet nemsokkal később tragikus módon beleszólt boldogságukba...

Asztrid és Lipót polgári esküvőjére 1926. november 4-én, az egyházi szertartásra pedig november 10-én került sor. Az ifjú pár ezután egyszerű életre rendezkedett be, mindennapjaik azonban a nyilvánosság kíváncsi szemei előtt zajlottak, mégis boldog volt házasságuk, és három gyermekük is született.
Kattints a további képekért!

III. Károly felajánlotta kisebbik fiának, hogy együtt emlékezzenek meg a néhai Erzsébet királyné halálának évfordulójáról.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Ferenc pápát április 26-án szombaton délelőtt helyezik örök nyugalomra, az uralkodó család pedig arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a palota nevében Vilmos herceg vesz részt a temetésen. Sokan...
Lifestyle
Praktikus ötletnek tűnik alumíniumfóliában tárolni az ételmaradékot, ám az élelmiszerbiztonsági szakértők szerint a megoldás ezernyi veszélyt rejt magában.
Sztárok
Árpa Attila a minap Kadarkai Endre HALLGATLAK - Jótanácsok az élethez című podcastjában vendégeskedett, s a beszélgetés során szóba került az a pár évvel ezelőtti interjú is, melyben Cserhalmi György...
Home&Design
Demi Moore egy Instagramra posztolt családi pillanattal nemcsak követőit, hanem a lakberendezés szerelmeseit is lenyűgözte. A fotón nemcsak ő és lánya, hanem a konyhája is ragyogott a háttérben – és...
Lifestyle
Sokan érzik úgy tavasszal vagy ősszel, hogy az allergiás tüneteik hirtelen romlanak, pedig nemcsak a pollen tehet erről – az is számít, mi kerül a tányérunkra. Vannak ételek, amelyek szinte...
Sztárok
Július 17-én ismét a Budapest Park színpadán zenél a Blahalouisiana - arról, hogy mire számíthatnak a rajongók, illetve milyen tervei vannak még a bandának, Schoblocher Barbara énekesnőt kérdeztük.