Sztárok

Emlékszel még A Polip Cattani felügyelőjére? Ennyit változott az évek során Michele Placido - Fotók

A Polip című bűnügyi sorozat első évada 1984-ben debütált, és a lenyűgözően csavaros, egyúttal szívszorítóan drámai széria hamar nemzetközi sztárrá emelte Placidót. A színésznek azonban - úgy tűnik - nem volt elég a legendás produkció révén szerzett hírnév, és később a kamera túloldalán is kipróbálta magát.

Úgy érezte, az egész világ Cattanival azonosítja

Lehet, hogy a mai tévénézők többségének nem mond semmit Michele Placido neve. De ha azt mondom, Cattani felügyelő A Polipból, akkor az idősebb nemzedékek bizonyára azonnal tudni fogják, kiről is van szó. Talán egyetlen itáliai sorozat sem mutatta be olyan nyers, kompromisszummentes, mégis drámai módon az olasz maffia elleni küzdelemsorozatot, mint A Polip, melynek első szezonja 1984-ben debütált. Placido Corrado Cattani felügyelőt alakította, egy elveihez körömszakadtáig ragaszkodó, egész életét a bűnüldözésnek szentelő rendőrt, aki a maffia elleni szélmalomharca során lassan nemcsak a barátait, de a családját is elveszíti. Placido négy évad után, 1989-ben szállt ki a sorozatból, ugyanis úgy érezte, az egész világ Cattani karakterével azonosítja, ő maga azonban inkább új színészi feladatokra vágyott.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Jerry O'Connell alakította a legendás sorozat, a Sliders egyik főszerepét, Quinn Mallory karakterét. A jóképű színészért tinilányok milliói rajongtak, de most, 49 évesen is pont olyan sármos, mint fiatal korában.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...