Utazás

Megtalálták az eddigi legrégebbi egyiptomi múmiát - hihetetlen, milyen állapotban maradt fenn

A leletre a Kairótól délnyugatra fekvő Szakkara városában, 15 méter mélyen, egy mészkőből készült szarkofágban találtak rá.

4300 évvel ezelőtt kerülhetett a szarkofágba

Egy több mint négyezer éves, aranylevelekbe burkolt múmiára, valamint négy további sírra bukkantak Egyiptomban a Kairótól délnyugatra fekvő Szakkara városában – írja az MTI az ásatást végző kutatócsoport közleménye alapján.

A piramisairól híres szakkarai nekropolisz újonnan feltárt sírjai szakértők szerint az időszámításunk előtt 2500 és 2100 közötti korszakból, az ötödik és a hatodik dinasztia idejéből származnak. A múmiára nagyjából 15 méter mélyen, egy mészkőből készült szarkofágban találtak rá, amely egy Hekasepesz nevű férfié volt. Az ásatásokat irányító régész Zahi Havasz hozzátette: a múmia szinte teljesen ugyanolyan állapotban maradt fenn, ahogy 4300 éve odakerült.

Ezzel lehetséges, hogy a legrégebbi, mégis legjobb állapotban fennmaradt múmiát találtak meg Egyiptom történelmében.

Megtalálták „a titkok őrzőjét” is

A szarkofág mellett több sírra is bukkantak, köztük van egy Hnúmdzsefef nevű pap nyughelyére, aki vélhetően az ötödik dinasztia idején élt, valamint egy Meri nevű, „a titkok őrzőjeként” is ismert tisztségviselő sírját is feltárták.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az egy éve tartó ásatásokon emellett szobrokat, amuletteket, valamint egy jó állapotban fennmaradt szarkofágot is felfedeztek. A Kairótól 30 kilométerre délre található Szakkaránál zajló ásatások az utóbbi években igen sikeresek voltak: tavaly öt darab, négyezer éves sírt tártak fel, az ezt megelőző években pedig több száz színes koporsót is találtak, amelyekben a 26. dinasztia magas rangú államférfijainak és papjainak jó állapotban fennmaradt múmiái voltak.

Egyiptomban rendszerint nagy hírverés közepette jelentik be az új régészeti feltárásokat, annak reményében, hogy erősítik a turisztikai szektort, mely a pénzszűkében lévő ország egyik legjelentősebb bevételi forrásának számít. A héten Luxorban, a sivatag közelében fedezték fel egy régi város nyomait.

(MTI/24.hu)

Fotó: 123rf

A NASA megtalálta a világűr eddig mért leghidegebb jegét - a felfedezés nehezen túlbecsülhető tudományos jelentőséggel bír.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...
Lifestyle
A konyhai maradékok megmentésének és a tudatos élelmiszer-tartalékolásnak a fagyasztás az egyik leghatékonyabb eszköze. A szakértők szerint azonban óriási hibát követünk el, ha bizonyos alapanyagokat...
Lifestyle
Szinte mindenki hallotta már az úgynevezett 5 másodperces szabályt. Ha egy falat étel csak néhány pillanatra érinti a padlót, sokan úgy gondolják, még nyugodtan elfogyasztható. De vajon valóban így...
Lifestyle
Sok kontaktlencsésnek vannak olyan apró szokásai, amelyeket teljesen ártalmatlannak tart. Évekig ismételjük őket anélkül, hogy egy pillanatra is elgondolkodnánk rajtuk, hiszen eddig sem történt semmi...